Indul a visszaszámlálás a 10. Zöldszalag Regattáig

Augusztus 5-7. között kerül sor a jubileumi elektromos hajós versenyre. Minden korábbinál több indulóra számít a rendező Balatonfői Yacht Club az idei Zöldszalag Regattán. A 10. versenyre meglepetésekkel készülnek a szervezők.

Tizedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 5-7. között a balatoni elektromos hajók versenyét, a Zöldszalag Regattát. A rendezvénynek ezúttal is a szervező Balatonfői Yacht Club ad majd otthont. A rendezők rekordra számítanak az idén az indulók létszámát tekintve, mivel a tizedik versenyről van szó, és mivel évről évre egyre több elektromos hajó kerül vízre a Balatonon.

A tavalyi verseny tapasztalatai alapján az idén is nagyjából 10-12 márka összesen 30-40 hajóját várják majd a hagyományosan a keleti medencét megkerülő versenyre augusztus első hétvégéjén – de Lénárt Anita, a Balatonfői Yacht Club üzemeltetési igazgatója elmondta: az idén meglepetésekkel is készülnek mind a verseny lebonyolítása, mind a parti programok terén:

„Méltó módon szeretnénk megünnepelni, hogy immár tizedik alkalommal gyűlik össze a balatoni elektromos hajós flotta színe-java nálunk erre a játékos, de technikai szempontból azért mindenképpen kihívást is jelentő versenyen.”

A verseny augusztus 7-én, szombaton 12 órakor rajtol a BFYC kikötője előtti vízterületről, de már előző este várják az indulókat. A befutót követően az eredményhirdetés mellett gálavacsora, tűzijáték, white party szórakoztatja a versenyzőket és társaságukat az elektromos hajósok mind inkább fesztivállá váló szokásos éves találkozóján. A BFYC további programokkal is készül, és tervezik négynaposra bővíteni a programot, amely így már augusztus 5-én, csütörtökön kezdetét venné egy „nulladik nappal”, erről néhány héten belül több is kiderül majd.

A Zöldszalag Regatta egy különleges csillagtúrára hasonlító ügyességi futam, amelynek során az indulóknak a rendezőktől kapott elektronikus vagy nyomtatott térkép segítségével különböző tájékozódási pontokat kell megkeresniük, és megérinteniük a keleti medencében. A versenyt nehezíti, hogy a check-pontok némelyike a szárazföldön van.

A versenyre értelemszerűen csakis elektromos hajóval lehet nevezni. Versenyzői engedély nem szükséges! A nevezés részleteit hamarosan közzéteszik a szervezők, de az biztos, hogy az előnevezések mellett a helyszínen, személyesen is le lehet majd adni a nevezést.

„Nagyon kíváncsian várjuk, hogy vajon mekkora flotta gyűlik össze az idén a jubileumi, 10. Zöldszalag Regattára. Nagyszerű dolog, hogy ennek a versenynek már ilyen komoly tradíciója van a Balatonon. Amikor az első futamot megrendeztük, még alig tucatnyi hajó vágott neki a távnak – tavaly már több mint háromszor ennyi, ami jól jelzi, milyen gyorsan nő az e-hajók száma a Balatonon. Az első versenyen még az volt a legnagyobb kihívás az indulók számára, hogy vajon végig bírja-e majd az akkumulátorcsomagjuk a távot, ezzel szemben az utóbbi években az okoz problémát a rendezőknek, hogy miként sorolják egyre több osztályba a nagyon különböző hajókat az igazságos eredmények érdekében” – mondta Viszkei András, a verseny ötletgazdája.

A 2012 óta rendezett versenyeken eddig már több mint 630 hajó indult.





Kapcsolódó

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom