Ingatlancsalókból álló bűnszervezet bukott le

Elfogtak nyolc csalót, akik milliárdos kárt okoztak azzal, hogy több száz embernek ígértek áron alul árverésre bocsátott lakásokat és házakat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

 A közlemény szerint a bűnszövetség tagjait azzal gyanúsítják, hogy 2020 júniusától kezdődően árverésre szánt ingatlanok adatait szerezték meg, majd azokat nyilvános internetes oldalakon hirdették meg úgy, mintha jogosultak lennének azok értékesítésére.

Az érdeklődőkkel a csalók módszere az volt, hogy a vevőként jelentkező ügyfelektől elkérték a vételár gyakran 20-25 százalékát azzal az indokkal, hogy az ingatlanokra terhelt adósságot kifizessék, így tehermentesítsék, majd jutányos áron eladják a velük szerződő ügyfeleiknek.

Az érdeklődőkkel szerződéseket kötöttek, de a sértettek a szerződésben foglalt épületekhez nem jutottak hozzá, és a befizetett pénzüket sem látták viszont – írták.

Az elkövetők, hogy elkerüljék a lebukást, több átvert embert kártalanítottak; részben abból a célból, hogy elkerüljék a feljelentéseket, részben azért, hogy a meglévő ügyfeleik bizalmát fenntartsák és további új ügyfeleket szerezhessenek.

Az eddigi adatok alapján a bűnszövetség tagjai 105 embert vertek át, de ennél jóval több sértett is lehet, akik még nem fordultak a rendőrséghez.

Az eljárásban eddig azonosított sértetteknek a gyanúsítottak több mint egymilliárd forint kárt okoztak – olvasható a közleményben.

A BRFK nyomozói június 19-én szervezett akcióban fogták el a gyanúsítottakat Budapesten, Pest és Veszprém vármegyékben; nyolc helyszínen, köztük egy ügyvédi irodában hajtottak végre kutatást, és mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, táblagépeket, számítógépeket, valamint egymillió forintot foglaltak le.

A rendőrök két helyszínen több mint fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket – a gyorsteszt eredménye alapján marihuánát – találtak – tették hozzá.

A nyomozók a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytatott eljárásban eddig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük három szervezőt a bíróság letartóztatott – közölte a BRFK.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom