Veszélyes halat észleltek a Balatonban

Veszélyes halat észleltek a Balatonban

A partmenti vizek ökoszisztémájára jelentős kockázatot jelenthet a faj megjelenése.

Az elmúlt évtizedekben végzett halbiológiai vizsgálatok az amurgéb megjelenését és terjedését igazolták a Balaton nyugati és déli vízgyűjtőjén, de magának a tónak a területéről nem sikerült igazolni a faj előfordulását, tájékoztatott a Magyar Haltani Társaság (MHTT).

“2016 tavaszán kezdtük meg egyes befolyók, valamint a Balaton és a Kis-Balaton parti zónájában található élőhelyek tízlábú rákokra és halakra vonatkozó rendszeres faunisztikai vizsgálatait. A Balatonon végzett mintavételek során az amurgébet először 2017. május 17-én sikerült kimutatni a Keszthelyi-öbölben, a Zala folyó torkolatától északra” – részletezte az első észlelés eredményét Weiperth András és Franyó Szonja.

2018. október 27-én egy 58 mm hosszú egyed került elő az előbb megadott ponttól északabbra. A faj következő észlelése 2023. november 14-én történt, ekkor egy 49 mm és egy 53 mm-es egyedet sikerült a Zala torkolattól északra található nádasban megfogni.

Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Balaton parti zónájának élővilágára.

A Balaton vízgyűjtőjén az amurgéb sikeres terjedését igazolja a tóban történő észlelése. Életmódjából adódóan a faj a zárt nádasokban, az alig pár centis vízben képes lehet idővel elterjedni a tó területén.


Forrás: Magyar Haltani Társaság / 24.hu
Fotó: Magyar Haltani Társaság / Facebook

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Maderspach Viktor kilátó, Várpalota

A várpalota fölé magasodó Tési-fennsíkról – vagy, ahogy a helyiek többnyire nevezik, a kopaszról – gyönyörű
Elolvasom

Patinás veterán autók a balatonfüredi Tagore sétányon: holnap indul a Concours d’Elegance

A kiállítás tetőpontja idén is az autós felvonulás lesz a rendezvény zárásaként. - - Elegancia, különl
Elolvasom

Mozgássérült beemelőt adtak át a csopaki strandon

A hidraulikus szerkezet megtervezését és intallációját egy helyi civil szervezet kezdeményezte. - - A
Elolvasom