Besurranó tolvajokat fogtak Gyulafirátóton

Egy idős nő azért tárcsázta a 112-es segélyhívót augusztus 1-jén 10 órakor, mert háromnegyed órával korábban két ismeretlen besurrant gyulafirátóti házába, és pénzt, valamint arany ékszereket vittek el közel négyszázezer forint értékben – írja a police.hu.

Az asszony éppen a sövényt nyírta a ház előtt, amikor a tolvajok kihasználták, hogy nyitva maradt a kertkapu, és mögötte bejutottak az ingatlanba. Egy másik, közelben álló ház udvarára is bementek a férfiak, ám onnan gyorsan távoztak, miután a tulajdonos észrevette őket. Azt állították magukról, hogy villanyóra-leolvasók, és alibiből fotót készítettek a szekrényről.

A nyomozók azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható két pécsi férfit és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Ennek alapján a pécsi rendőrök augusztus 2-án hajnalban otthonában fogták el a 23 éves férfit, majd a veszprémi nyomozók kihallgatták. Augusztus 5-én pedig Veszprémben fogták el a rendőrök 55 éves társát.

Mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A nyomozás során kiderült, hogy a két tolvaj nemcsak Veszprém környékén követett el hasonló lopásokat, hanem Nyugat-Magyarország számos településén is. Az így megszerzett ékszereket zálogházakban értékesítették, melyek közül a nyomozók többet megtaláltak, majd lefoglaltak. Az eljárás során a sértettek köre még bővülhet.


Kapcsolódó

90 helyett 193-mal verette egy motoros Zalában

Több, mint háromszázezres bírság lett a jutalma. - - A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai
Elolvasom

Hűlt helye a zalai lombkoronasétánynak, bár már elment rá 112 millió

A konstrukciót egy Natura 2000-es területen tervezték kivitelezni. - - Hiába fordítottak 112 millió fo
Elolvasom

Ismét Balatonfüred lett a legfejlettebb kisváros

Egy friss kutatás alapján Balatonfüred fejlődése a legdinamikusabb a saját kategóriájában. - - Az Egye
Elolvasom