Megindult a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál

Megindult a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.

A közleményben felidézték, hogy tavaly nyáron minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát a NAV. Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel; mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája. A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók “felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást – fogalmazott a NAV.

Hozzátették, hogy sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, a pénztárgépekben az elütés minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök.

A NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést. Igazolatlan eredetű áru esetén egymillió forint a bírság maximuma. A mulasztási bírságon kívül tizenkét nyitvatartási napra lezárhatja a NAV a vállalkozás üzletét is.

Speciális szabályok vonatkoznak a kedvezményes adózási módot választókra, ezért a katásoknak és a kivásoknak nem éri meg kockáztatni. Elesnek ugyanis a kedvezményes adózási módtól, ha a három legsúlyosabb adóügyi jogsértés (nyugtaadás vagy alkalmazotti bejelentés elmulasztása, igazolatlan áru) elkövetéséért állapítanak meg terhükre mulasztási bírságot – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.

Az átalányadózásra való jogosultság is megszűnik, ha a vállalkozó elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét.

A súlyosan mulasztók mindezek mellett még utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek – ismertette a NAV.


Forrás: MTI
Fotó: Nagy Tamás / Index

Kapcsolódó

Leállítják a védett erdők kitermelését

Leállítják a védett erdők kitermelését, és szigorítják az ipari szankciókat - írta Gajdos László élő környe
Elolvasom

Elindul Magyarország első hop-on hop-off borbusza a Balatonon

Az idei nyár egészen új perspektívába helyezi a Balaton északi partját. Útjára indul a 46° Balaton Borbusz
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom