Intenzív haltermelő telep létesült Balatonszabadiban

Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal – kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa – előállítására lesz képes a jövőben – közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére.

    Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, zöldmezős beruházásként létesült rendszerben. Kitért arra is, hogy még kevés a tapasztalat a teljesen zárt rendszerben történő szürkeharcsa termelésről, ezért kezdik afrikai harcsával az üzemelést, amiből szintén keresleti piac van Magyarországon. Az ivadékok 8-9 hónap alatt válnak eladhatóvá. A szürkeharcsának magasabb az ára, jövedelmezőbb a termelése, ezért amint a kísérleti eredmények lehetővé teszik, szeretnének átállni ennek a magyar vizekben őshonos halfajnak az előállítására – mondta a cégvezető. Hozzátette, az előzetes piaci felmérések szerint, a Pelso Fish Zrt. által előállított évi mintegy 1200 tonnányi hal körülbelül a dél-balatoni vendéglátósok igényeinek kielégítésére lesz elég a jövőben.

    A tavaly alapított Pelso Fish Zrt. négy magyar társaság tulajdonában van, amelyek közül Keő Ferenc tájékoztatása szerint a két meghatározó az SG Fish Kft. és a DSPV Kft.

    A balatonszabadi zöldmezős beruházás 30 hónap alatt, a Széchenyi 2020 program keretében, 457,6 millió forintból valósult meg, amelyből 228,8 millió forint volt az uniós támogatás, az önerőt magyar befektetők biztosították – közölte. A projekt során kiemelt figyelmet kapott a gazdaságos, energiatakarékos termelés, és a környezettudatosság – hangsúlyozta. Víz nem kerül ki a megújuló energiát is hasznosító új haltermelő telepről: “A zárt rendszer azt jelenti, hogy a víz recirkulációval, biológiai tisztítórendszeren átjutva újra hasznosul” – mondta a cégvezető.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén

Badacsony ismét a kéknyelű fővárosává vált: közel harminc borászat részvételével, exkluzív dűlőtúrákkal, ga
Elolvasom

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy ajkai ügyvéd

Az Ajkai Járási Ügyészség többrendbeli sikkasztás, és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ügyvéddel s
Elolvasom

Speeddealer bukott le Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban fogták el Pest megyei otthonában a 39 éves férfit - táj
Elolvasom