Internetes csevegésből lett zsarolás Veszprémben

A veszprémi rendőrök elfogták mindhárom elkövetőt – írja a police.hu.

Egy nő egy internetes csetalkalmazáson keresztül ismerkedett meg a veszprémi sértettel 2024 novemberében. Kapcsolatuk során intim felvételeket osztottak meg egymással, a férfi pedig közel 100 ezer forintot utalt neki. A kapcsolat ezután megszakadt.

Közel egy év elteltével, 2025 szeptemberében egy ismeretlen férfi lépett kapcsolatba a sértettel, és 800 ezer forint átadását követelte tőle arra hivatkozva, hogy a korábban megismert nő kiskorú. A sértett átutalta a kért összeget a megadott bankszámlákra.

Ezután a nő ismét felvette a kapcsolatot a férfival, majd újabb intim felvételeket váltottak. Később az elkövető anyagi nehézségekre hivatkozva további félmillió forintot kért a sértettől, amit ő már nem teljesített. Ezután azzal fenyegették meg a férfit, hogy amennyiben nem fizet, feljelentik.

A rendőrök megállapították, hogy a csoport legfiatalabb tagja mást is próbált megzsarolni hasonló módszerrel. A veszprémi nyomozók azonosították az elkövetőket, egy 23 éves Nógrád megyei nőt, valamint két társát, egy Hajdú-Bihar megyei 28 éves férfit és egy 29 éves nőt, majd elfogatóparancsot bocsátottak ki ellenük.

Május 12–13-án a lakóhelyükön fogták el, majd előállították őket. A nyomozók őrizetbe vételük mellett hallgatták ki a hármast zsarolás bűntettének gyanúja miatt. Kezdeményezték a 23 éves nő letartóztatását.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom