Intim fotóval állt bosszút munkatársán egy balatoni üzlet vezetője

Intim fotóval állt bosszút munkatársán egy balatoni üzlet vezetője

Egy déli parti áruház munkatársai között mérgesedett el a kommunikáció.

A Siófoki Járási Ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki egy munkahelyi konfliktust akart megtorolni intim fotók jogosulatlan közzétételével – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A vádirat lényege szerint a két nő 2022 őszén egy Balaton-parti áruházban dolgozott együtt. A vádlott volt az üzletvezető, míg a sértett a beosztottja, azonban közös munkájuk során a kapcsolatuk elmérgesedett.

A munkavállalók között a munkavégzéssel kapcsolatos információk megosztása érdekében működött egy chat-csoport, melyen a nő azért, hogy a sértettet megszégyenítse, jogosulatlanul és engedély nélkül, „Büszke lehetsz magadra” szöveggel megosztott egy olyan, általa ismeretlen módon megszerzett képernyőfotót, amelyen a sértett meztelen felsőtestét mutató fénykép volt látható.

A vádlott magatartása a sértettnek jelentős érdeksérelmet okozott, mivel a chat-csoport tagjai számára a sértett egyértelműen felismerhető volt a fényképen, emiatt benne szégyenérzet alakult ki.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom