Irodaköltöztetés egyszerűen és hatékonyan

Irodaköltöztetés egyszerűen és hatékonyan

Ha szeretnénk az irodát új helyre költöztetni, az jellemzően mindig sok teendővel jár, és valahogyan mindenki ódzkodik a megmozdulástól. Nem csoda, hiszen annyi mindent szükséges összepakolnunk, rendezetten és összeszedetten, amire igen nehéz rávenni magunkat és sokszor az alkalmazottainkat is.

Éppen ezért ebben a cikkben most adunk néhány tippet, hogyan érdemes nekiállni egy iroda átköltöztetésének, hogy a lehető legkevesebb macera legyen a dologgal, és mindenki elégedett legyen a költözést követően.

Bízzunk meg céget a költöztetéssel

A legfontosabb dolog, hogy ne akarjunk mindent egyesével mi magunk átcipelni egyik helyről a másikra. Bízzuk meg például a Budateher – Budapest lakás- és irodaköltöztetője céget az irodaköltöztetés folyamatával.

Így nem kell egy vagy két plusz nap arra, hogy a teherautóra fel-, és lepakoljunk, ráadásul nem kell amiatt sem idegeskednünk, hogy biztosan minden holmit sérülés nélkül át tudunk-e szállítani. A fent említett költöztető cég például teljes informatikai költöztetést is vállal, ami azért jó hír, mert így nem kell bajlódnunk a számítógépek szét-, és összeszerelésével, ami jellemzően nem egyszerű feladat, főleg, ha több alkalmazottunk is dolgozik az irodában.

Szabadítsunk fel egy napot az összepakolásra

Ne akarjunk mindent a munkavégzéssel egyidőben csinálni. Válasszunk ki egy napot a költözésre, és azon a napon függesszük fel a munkát. Ne kérjük az alkalmazottainkat arra sem, hogy a szabadidejükben pakoljanak, mert az kihatással lesz a hangulatukra, és csapatépítő foglalkozásként se próbáljuk feltüntetni a pakolással és rendezkedéssel járó költözést.

Ezen a napon a fő feladat az legyen, hogy minden irodai dolgozó jól átlátható módon, rendszerezve pakolja össze a saját íróasztalának tartalmát megfelelő méretű dobozokba. Használjunk lehetőség szerint egyenlő méretű dobozokat, és címkézzük fel azokat, hogy pontosan tudjuk a tartalmát és azt, hogy kinek az íróasztalához tartozik. Az egyforma méret megkönnyíti a dobozok egymásra pakolását, a címkék pedig segítenek majd az új irodában, hogy mindennek hamar megtaláljuk a helyét.

Végeztessünk előzőleg egy nagytakarítást

Mielőtt átköltöztetnénk a teljes berendezést az új irodába, kérjünk oda egy nagytakarítást. Így a takarításnál nem kell az asztalokat oldalra mozgatni, mindenhol alaposan fel tudja tisztítani a padlót a takarítószemélyzet. Ez különösen hasznos akkor, ha előzőleg a helyiséget már használták irodának, és az akkori tulajdonos nem kifogástalan állapotban hagyta ott az épületet.

Egy tipp a költöztetéshez

Ha nem akarunk a cipekedéssel foglalkozni és szeretjük az előre leszervezett módon történő munkavégzést, béreljük fel például a Budateher – Budapest lakás- és irodaköltöztetője céget. Az oldalukon néhány kattintással tudunk árajánlatot kérni, és pillanatok alatt láthatjuk, mivel kalkulálhatunk.

A törékeny tárgyak költöztetését is rájuk bízhatjuk, de akár speciális műszaki berendezéseket is gond nélkül képesek fuvarozni, és kérésre az összeszerelésükben is segédkeznek.


Kapcsolódó

Mit kell tudni az új épületekre vonatkozó energetikai előírásokról?

Ha valaki új otthon építésére készül, a jogszabályok által meghatározott energiahatékonysági követelményekn
Elolvasom

Innovatív megoldások a modern bútoriparban

A bútorok manapság nem csupán használati tárgyak, hanem az otthon karakterének meghatározó elemei is. Mind
Elolvasom

Néhány gondolat a szeborreás bőrről érthetően

A szeborreás bőrtípust sokan egyszerűen „zsíros bőrként” ismerik, de ennél azért árnyaltabb jelenségről va
Elolvasom