Iskolai edukációval segíti a méhek megmentését a SIÓ

Ötezer magkeveréket osztott ki az ország intézményeiben a gyümölcslégyártó.

Tovább folytatja a méhek megmentéséért indított edukációs kampányát az ország legnagyobb gyümölcslégyártója. A SIÓ ezúttal ötezer csomag, méhlegelők telepítésére alkalmas virágmagkeveréket osztott szét a programban elsőként részt vevő 35 oktatási intézményben országszerte. Ezzel a közeljövőben hazánk valamennyi szegletében – Büktől Mátészalkáig és Kókától Pellérdig –, általános iskolai tanulók ezrei segítségével juthatnak kellő táplálékhoz a méhek.

A SIÓ és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 2022-ben kötött, hosszú távú együttműködésének középpontjában a méhek megmentése áll. A hazai méhészek és gyümölcstermesztők munkája sajnos időről időre embert próbálóbb, ugyanis a világ beporzóállománya évek óta erősen csökken, ami a gyümölcstermesztésre is kihatással van. A felek éppen ezért évről évre olyan átfogó kampányokat dolgoznak ki, amelyek segítségével bárki könnyen tehet a hazai méhpopuláció egyre növekvő fogyatkozása ellen.

A SIÓ idei aktivitásának középpontjában a méhlegelők ültetése és a jövő generációjának edukációja áll. Ennek egyik elemeként a vállalat a tanévkezdéssel egy időben ötezer darab olyan virágmagkeverék-csomagot osztott ki az ország általános iskoláiban, amelyek méhlegelőként elültetve hatékonyan segíthetnek a beporzó rovaroknak.

„Már az első visszajelzések is boldogsággal töltöttek el bennünket. Az alsó tagozatos gyerekek ugyanis lelkesen ültették el a méhlegelők alapját – egyben a méhek táplálékát – jelentő virágok magvait iskolájuk udvarán, vagy éppen saját otthonukban, és ezt fényképekkel is dokumentálták. Büszkék lehetünk őszi akciónk sikerére, de bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés szélesebb körben is támogatókra talál, és egyre többen – a gyerekek mellett felnőttek is – csatlakoznak hozzánk ebben a fontos ügyben” – mondta Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.

„Bár a szakmánkra nehezedő probléma elég összetett, az emberek mégis könnyen tehetnek a méhek védelme érdekében. Akár már a lakókörnyezetünkben elhelyezett balkonláda virágai is nagy segítséget nyújthatnak, de évente a kiskertben elültetett mézelő, kellő virágport biztosító fafélék szintén hasznosak lehetnek a beporzó rovarok számára. Ezt támogatja az iskolásoknak kiosztott magkeverékek is, amelyekből a beporzók számára nélkülözhetetlen virágok nőnek majd ki, és létesülhetnek méhlegelők országszerte. A sok ezer hazai méhész nevében bátran elmondhatom, hogy minden olyan apró kezdeményezésnek örülünk, amely a munkánkat segítheti, valamint a méhek és rajtuk keresztül a földi létünk fennmaradását szolgálhatja” – tette hozzá Bross Péter, az OMME elnöke.


Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom