Ismét látogatható a Balaton-felvidék római kori villagazdasága

Felavatták a Nemesvámos szomszédságában található balácai római kori villagazdaság védőtető-szerkezetét. A Villa Romana három éves hiátus után vált ismét elérhetővé a látogatók számára.

Az új, mintegy kétezer négyzetméter területű, fémszerkezetű védőtető teljesen befedi a 3-4. századot idéző belső tereket, benne a mozaikokat, falfestményeket – mondta a keddi átadó ünnepségen Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

Közölte: a beruházás második üteme 120 millió forintból valósult meg. Az első ütemben korszerűsítették az elektromos hálózatot, a világítást, új burkolatot kapott a padló, szellőztető rendszert alakítottak ki, összesen 500 millió forintból.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Több mint hétszázéves várfalrészlet nyomaira bukkantak a régészek Veszprémben

Több, mint hétszázéves várfalrészletet találtak a régészek a veszprémi várnegyed felújítása során. Ezen kív
Elolvasom

Mintegy 600 hajó áll rajthoz az 57. Kékszalagon holnap

Holnap reggel eldördül a startpisztoly Európa leghosszabb tókerülő versenyén. - - Mintegy 550-600 haj
Elolvasom

Kedvezményekkel és sűrített járatokkal indítja a főszezont a BAHART

A jelentős menetrend bővítésre az előszezonban levont konzekvenciák miatt volt szükség. - - Kibővített
Elolvasom