Játékfesztivált rendeznek hétvégén a Balaton-felvidéken

Játékfesztivál helyszíne lesz a Balaton-felvidék két települése, Barnag és Vöröstó a hétvégén. A kétnapos rendezvényen egyebek mellett a látogatók kipróbálhatják a petanque-ot, ezen kívül matchbox-versenyen és e-bike kincskeresőn is részt vehetnek  – tájékoztatták az MTI-t pénteken közleményben a szervezők.

 Tóth Benedek, a játékfesztivál programigazgatója már egy évtizede szervez játékos vetélkedőket Vöröstón, ez adta a rendezvény ötletét, ahová a gyermekeken kívül a játékos kedvű felnőtteket, családokat is várják.
    

A rendezvény első napján kézműves foglalkozást tartanak, ahol ujjbábot, csörgőlabdát lehet majd készíteni. A kincskereső körút során a résztvevők a helyi látványosságokkal ismerkedhetnek meg, a távot akár a helyszínen bérelhető mountain bike-kal vagy elektromos kerékpárral is lehet teljesíteni.
    

Ezen kívül e-sport játékokat, valamint célbadobós, ütögetős sportszereket is ki lehet majd próbálni, mint a hokicsocsó vagy az ujj-biliárd.
    

A Route 77 improvizációs játékkal készül és közös zenélésre hívja a hallgatóságot. A legfiatalabbakat pedáloskisautó-versenyre várják és lesz sárkányeregetés is.
    

Vasárnap a régmúlt játékait ismerhetik meg az érdeklődők. Danny Bain, amerikai származású zenész házi készítésű hangszereit mutatja be, valamint lovasíjászkodhatnak a vállalkozó kedvű látogatók. A Brass in the five és Méhes Csaba zenés délelőttjét követően matchbox-versenyt rendeznek. A fesztivált Willy Russel Shirly Valentine című monodrámája zárja Balsai Móni szereplésével, Ujj Mészáros Károly rendezésében a Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közreműködésével.
    

A fesztivál ingyenesen látogatható. A fesztivált a Hangvető szervezi a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Zrt. támogatásával.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint
Elolvasom

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom