Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza.

December 13-án, pénteken kezdődött és egészen a januári zárásig minden hétvégére szerveznek valamilyen szórakoztató, interaktív programot a Téli GyárKertbe, kicsiknek és nagyoknak egyaránt – számolt be a vehir.hu.

Mikulás napján nyitotta meg a kapuit a Téli GyárKert, ahová az üzemeltető Veszprém 2030 Kft. munkatársai idén korcsolya- és szánkópályát álmodtak meg, a helyi vendéglátósok pedig a télnek megfelelően alakították át a kínálatukat.

A szervezőmunka viszont nem állt meg a Gyárkert újbóli megnyitásával. Rögtön a második hétvégén már újabb programokat hirdettek meg, kihasználva a rendezvényhelyszín sokoldalúságát.

A szervezők tervei szerint egészen 2025. január 11-ig minden hétvégén és péntekenként szerveznek majd jégdiszkókat, ahol valamelyik veszprémi DJ forgatja majd a lemezeket. Ugyanígy a Kabóca Bábszínház előadásaival is lehet majd találkozni, de a tervek közt vannak különböző tematikájú workshopok is.


Forrás: vehir.hu

Kapcsolódó

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom