Jövőre egyhetes fesztivált rendeznek Zalacsányban

A néhány éve kialakított örvényeshegyi koncerthelyszínen jövőre már kéthétvégés Örvényesvölgy Fesztivált rendeznek Zalacsányban, ahol az eddigieknél is több, Magyarországon máshol nem szereplő sztárt látnak vendégül – tájékoztatta a szervező az MTI-t.
    

Badacsonyi Tamás, a helyszínül szolgáló Pálos Resort tulajdonosa közölte: az elmúlt hétvégén a londoni Kevin Davy White – az Egyesült Királyságban idén az év énekese és dalszövegírója – itt adott először koncertet Magyarországon. A szaksajtóban Jimmy Hendrixhez hasonlított énekes soul, blues és populárisabb zenei világú dalaival a néhány éve ugyancsak ebben a völgyben fellépő Al Di Meolához hasonló hangulatú akusztikus koncertet adott mintegy félezres közönség előtt. Ez az esemény egyben az új fesztivál bejelentésére is szolgált.
    

Jövőre június 9. és 17. között rendezik meg az Örvényesvölgy Fesztivált, a 2023-as Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program részeként. Zalacsányba “három kontinensről öt nemzetközi fellépő érkezik, a dzsessz, az elektro-swing és a popzene legnagyobbjai”, olyan exkluzív előadók, akik nem szerepelnek más magyarországi fesztiválon – jelezte Badacsonyi Tamás.
    

A bővülő rendezvény helyszínén megmarad az intim, meghitt atmoszféra, amelyet a lenyűgöző környezet, valamint a limitált nézőszám is biztosít. Az eddigi két színpad mellé ugyanakkor egy harmadikat is építenek.
    

A szervező közölte: a 2023-ban induló fesztivál programját szeptember végén ismertetik.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom