Július 23-án tartják az idei Anna-bált Balatonfüreden

A szokásos módon, az Anna Grand Hotel lesz a helyszíne a 197. balatonfüredi Anna-bálnak július 23-án. A program kísérőrendezvényeként pedig a Magyar Állami Operaház műsorát élvezhetik majd az érdeklődők.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy 620 vendéget tudnak fogadni a nagymúltú rendezvényen, amelyre a korábbi éveknél is nagyobb az érdeklődés. Mint mondta, hívtak fiatalokat a partnervárosokból, és érkeznek majd elsőbálozó balatonfürediek is. A bál fővédnöke Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a házigazda Juhász Anna, irodalmár és Bán László szerkesztő, újságíró lesz.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy a bált megelőző két napban, valamint a bál napján Operafüred címmel tartanak előadásokat az Operaház művészei. Csütörtökön az énekkar lép fel, pénteken operagálával vendégszerepelnek Balatonfüreden, szombaton pedig balettelőadást láthatnak a nézők a Gyógy téren felállított színpadon.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatója elmondta, hogy 3300 darab porcelán érkezik a báli vacsorára, melyek értéke összesen 110 millió forint. Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel tulajdonosa kiemelte, hogy a szálloda kisebb felújításokat követően megszépülve várja a bál vendégeit.

Tóth József, a hotel vezető séfje hozzátette, hogy négyfogásos vacsorát, valamint éjféli hideg vegyes ízelítőt kínálnak majd a vendégeknek a bál estéjén. Az Anna-báli menüben szerepel fogasfilé tintahallal, sárgadinnyeleves, őzfilé gyöngytyúkkal és kacsamájjal, valamint desszertként meggyes túródesszert.

Horváth Eszter, a tavalyi Anna-bál szépe elmondta, hogy mozgalmas évet tudhat maga mögött és várakozással tekint az idei rendezvény elé.
Az Operafüred előadásai mindhárom nap ingyenesen látogathatók a Gyógy téren.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom