Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás

Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás

2025-ben is folytatódik Magyarország egyik legrégebbi és legismertebb szabadidős-sporteseményének története: július 26-án rendezik a 43. Balaton-átúszást. 1979 óta már csaknem negyedmillióan teljesítették az 5,2 kilométeres távot Révfülöp és Balatonboglár között. A felkészülést már most megéri elkezdeni, a nevezés január végén indul.

Július 26. – érdemes már most megjelölnie ezt a napot a 2025-ös naptárban mindazoknak, akik a világon egyedülálló sportos élményre vágynak. A tervek szerint július utolsó szombatján rendezi meg a Budapest Sportiroda a 43. Lidl Balaton-átúszást. A végső szót – szokás szerint – az időjárás mondja majd ki, hiszen csak biztonságos körülmények között, gyenge szélben és kellemes vízhőmérséklet mellett engedik elrajtolni a mezőnyt, így előfordulhat halasztás.

Idén júliusban egy nappal kellett elcsúsztatni a rajtot, a hullámzás így is próbára tette az úszókat, ám a mintegy 150 vitorláshajóból, három kórházhajóból és tucatnyi motorcsónakból álló flotta garantálta az indulók biztonságát. 2025-ben is több száz szervező, orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők és vízirendőrök dolgoznak majd azért, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak a résztvevők.

Jövőre is két kihívás közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség lesz a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére is.

Ismét lesz Balaton-áthúzás, 2021 óta egyre többen vállalkoznak arra, hogy az úszók folyosójától nem messze, SUP-pal szeljék át a Balatont északról déli irányba.

“Sokszor mondjuk, hogy ez egy legyőzhető kihívás, kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki képes lehet rá. Természetesen ez igaz a 43. Lidl Balaton-átúszásra is. Bíztatok mindenkit – főleg azokat, akik korábban még nem próbálták, így nem tudják, milyen érzés a Balaton közepén tempózni -, hogy írják be a jövő évi terveik közé ezt az eseményt. Kezdjék el a felkészülést, járjanak el úszni heti rendszerességgel vagy más formában javítsák az állóképességüket, és találkozzunk július 26-án, mert ez egy csoda, amit mindenkinek át kell élnie” – mondta Kocsis Árpád a szervező, Budapest Sportiroda ügyvezetője.   

1979 óta csaknem negyedmillió ember úszta már át a Balatont, több mint 237 ezren neveztek az eddigi 42 eseményre. Minden évben profi versenyzők is rajthoz állnak, de a legtöbb nevező szabadidő-sportoló, akik nem az órával vagy egymással versengenek, hanem fő céljuk az, hogy egy páratlan élménnyel gazdagodjanak, a felkészülési időszakban pedig a mindennapjaik részévé váljon a rendszeres testmozgás.


Kapcsolódó

Ez a csoda lett a Balaton sütije 2025-ben

A balatongyöröki Promenád Kávéház „Hableány” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2025 címet, míg a „B
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Ha a balatonföldváron működő kelták hagyatékáról beszélünk már maga a város neve is beszédes. A kései vasko
Elolvasom

Már a vízimentők is mind a négy évszakban jelen vannak a Balaton – itt vannak az idény statisztikái

A tó körüli turizmus a hűvösebb hónapokban is kezdi egyre inkább megvetni a lábát, így a vízimentőknek is a
Elolvasom