Júniusban rendezik meg az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált

Június 17. és 19. közt rendezik meg az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált – jelentette be a szervező Petőfi Színház igazgatója pénteken a bakonyi megyeszékhelyen.

Oberfrank Pál elmondta: az operettfesztivál nyitányát idén is a Színházkertben tartják, ahová a város sétálóutcájáról, a Kossuth utcáról látványos menettel vonulnak be a fellépők.
    

A színházigazgató hangsúlyozta: a fesztiválra érkezik Németországból Bajor Ferenc operetténekes, emellett a temesvári és a soproni színházak előadásai is szerepelnek a műsorban.
    

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese arról is tájékoztatott: idén ötödik alkalommal tartják meg az ötödik Lélektől-lélekig érzékenyítő fesztivált április 22-24. között, amelyet a színház gyógyító erejének fesztiváljaként jellemzett. A nyitó produkció a temesvári színház előadása lesz, amely azt a problémát dolgozza fel, amikor máshol kell az embereknek munkát vállalnia, valamint bemutatják Topolcsányi Laura, külön a fesztiválra készült darabját is.
    

Hozzátette: az összművészeti – kiállítással és kortárs táncprogrammal színesített – esemény idején ingyenes szűrővizsgálatokat is rendeznek, amelynek központjában idén a bőrgyógyászat áll.
    

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója jelezte: mindkét rendezvény az Európa kulturális fővárosa program támogatásával valósul meg.
    

Porga Gyula a megyeszékhely polgármestere elmondta: Veszprémben a Gizella Napoktól a Szent Mihály-napig tart a fesztiválszezon. Azonban a város kulturális aktivitását jelzi, hogy mind időben, mind műfaji kínálatban lehet bővíteni ezt az időszakot – emelte ki, hozzátéve, hogy a Petőfi Színház két rendezvényét az önkormányzat a város kiemelt fesztiváljai közé kívánja emelni.
    

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a Petőfi Színház a nehéz időszakban iránytűként is szolgál a társadalom számára. A társulat a pandémia idején példaértékű munkát végzett nem csak a városban, hanem a térségben is rendhagyó programjaival – hangsúlyozta.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Bontják az illegális stégeket Vonyarcvashegyen is

Néhány helyen vaskapuk is nehezítik a vízügy munkálatait. - - A napokban Vonyarcvashegyen bontják az
Elolvasom

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom