#HírZóna

Hollád települése Balatonberénytől déli irányba, az M7-es főút szomszédságában található. A mindössze 222 lelket számláló tündé...
Az igazoltatás során egy férfi megtagadta a személyazonosságának igazolását, miközben hajmeresztő mondatok között rögzítette a ...

Xantus János Gömbkilátó mára Balatonboglár egyik elsődleges látványosságává vált, sőt talán nem túlzás kijelenteni, hogy az or...
Az időjárás már nyomaiban sem prezentálja a nyár utolsó sugarait, ám ez azok számára talán nem is akkora tragédia, akik a Balat...
A tragikus esemény során az áldozat életét vesztette. A mentőhelikopterrel érkező szakemberek sem tudták megmenteni. - - B...


A projektet azzal próbálják menteni, hogy egy állami cég kezébe adták az építkezés újraindítását, melynek pénzügyei iránt már ...
Szép lassan balkonos villák előtt parkoló SUV-k kezdik felváltani a régi, romantikus kis présházakat. A folyamat némi aggályt v...
A kisebb, hangulatos koncertek és a teljesítménytúrák mellett (akár kerékpárral, akár lábon) a hét programkínálatát egyértelműe...


Összesen 270 hajóúttal szállították a 31 fellépő zenekar tagjait az idén először megrendezett BalatONkoncert-sorozat vízi színp...
Egy nemzetközi kulturális zarándoklat során tíz ember kézi erejével húzott és tolt szekér - de inkább egy különös traktor-autó-...