Keresik az Ifjú Kócsagőröket

Olyan 18 és 24 év közötti diákok jelentkezését várják a nemzeti parkok, akik elkötelezettséget éreznek a természetvédelem iránt, hogy ők lehessenek az Ifjú Kócsagőrök, akik segítik majd a természetvédelmi őrök munkáját.

Nyolcadik alkalommal hirdetik meg az Ifjú Kócsagőr programot. Ennek célja, hogy a jelentkező fiatalok a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket.

A programra  2021. március 22-től április 22-ig – a Víz Világnapjától a Föld Napjáig – várják azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik betekintést szeretnének kapni  a gyakorlati természetvédelembe, és megismernék az őri munka mindennapjait. A jelentkezéseket a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül várják.

A résztvevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban, így akár a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkot is választhatják, tölthetnek el egy kéthetes szakmai gyakorlatot. A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi országos döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék a 2021 Matula és Tutajos elnevezésű díjat, illetve az ötnapos tanulmányutat a csehországi Podyjí Nemzeti Parkba.

A program sikerét mutatja, hogy a korábbi résztvevők közül már többen dolgoznak természetvédelmi őrként, karrierútjukra pedig a szervezők is rendkívül büszkék. Az Ifjú Kócsagőr Program a korábbi évekhez hasonlóan a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar, az Agrárminisztérium, a tíz nemzeti park igazgatóság, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. összefogásával valósul meg.



Kapcsolódó

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom