Kertet kapott a siófoki autista egyesület a Millenium parkban

Karitatív megnyitóval avatták fel a siófoki ARON-kertet a Millenium parkban az autistákat támogató siófoki egyesület tagjai. A területet a város önkormányzata ajánlotta fel az egyesület számára, ahol ők virágoskertet alakítottak ki, melyet a jövőben autista gyermekek és szüleik fognak majd gondozni.

Az avató ünnepségen Szabó-Tóth Éva, az Autisták Rehabilitációjáért Oktatásáért és Neveléséért Siófoki Egyesület (ARON) elnöke elmondta, hogy áprilisban az autisták világnapja alkalmából lett volna egy rendezvényük a Nemzeti Együttműködési Alap pályázata révén, de a járványhelyzet miatt nem sikerült megtartani, ezért most pótolták egy jótékonysági rendezvénnyel összekapcsolva.

Az egyesület elnöke szerint az autista gyerekek fejlesztése veszélyben van, nagyon kevés ugyanis a szakember, nagyon messzire kell hordani őket és a családokat anyagilag megterheli ez a helyzet. „Számukra gyűjtünk adományokat, illetve több vállalatot is felkeresünk, hogy támogassák egyesületünket” – mondta Szabó-Tóth Éva.


Forrás: siofok.hu

Kapcsolódó

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom

Több mint hétszázéves várfalrészlet nyomaira bukkantak a régészek Veszprémben

Több, mint hétszázéves várfalrészletet találtak a régészek a veszprémi várnegyed felújítása során. Ezen kív
Elolvasom

Mintegy 600 hajó áll rajthoz az 57. Kékszalagon holnap

Holnap reggel eldördül a startpisztoly Európa leghosszabb tókerülő versenyén. - - Mintegy 550-600 haj
Elolvasom