Két fiatal a Balaton idei első áldozata

Két fiatal holttestét keresi a Balatonban a vízirendészet és a vízimentők, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este, ők a Balaton idei első áldozatai – erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Orbán Zoltán tájékoztatása szerint szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.
    

A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást szonárral az eltűnt fiatalok után. A keresés jelenleg is tart.
    

A fiúk elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása várhatóan közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd – közölte a szóvivő.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom