Két magyar hajó is dobogós pozícióban a földvári Repülő Hollandi Eb-n

Nyáriasan meleg, napsütéses időben, forgolódó délnyugati szélben rendezték a 2019. évi Repülő Hollandi Európa-bajnokság első két futamát Balatonföldváron.

 

Mindkét futamot csak sokadszorra, az elsőt végül csak szigorított, fekete zászlós rajttal lehetett elindítani. Egyrészt az utolsó pillanatban elforduló szél tréfálhatta meg a rajtvonalhoz idő előtt túl közel merészkedőket, másrészt talán néhányan tesztelték is a rendezőséget, mennyire szigorúak, mennyire tartják kézben a 17 országból érkezett, 67 hajóból álló mezőnyt.

 

Két futam után a dán Jorgen és Jens Bojsen-Möller unokatestvér- páros vezeti a mezőnyt, egy futamgyőzelemmel és egy második hellyel a tarsolyukban. Várhatóan ők lesznek a magyarok legnagyobb ellenfelei. A tizenháromszoros világ-, és ötszörös Európa-bajnok Majthényi – Domokos páros két harmadik helyével pillanatnyilag a második helyen áll, a Ziegler János – Czeizel Balázs kettős pedig egy nyolcadik és egy negyedik hellyel harmadikként várja a mai folytatást. Az üldözők közt ott van – egy-egy jó futameredménnyel – több német hajó is, néhányan közülük jól ismerik a Balatont.

„Mindkét futamban a tizedik hely környékén vettük az első bóját, a jól ismert délnyugati szél váratlanul, nekünk épp rosszkor fordult vagy harminc fokot… A rendezőség időben módosította a pályát, de ezzel együtt kemény munkával kellett magunkat visszaküzdeni az élmezőnybe. Leginkább a hátszelek nyújtottak erre lehetőséget, itt jól tudtunk taktikázni, és a befutó szakaszokban is sikerült megfogni néhány hajót.” – mondta Majthényi Szabolcs

 

A futamok minden nap 10 órakor kezdődnek Balatonföldváron. A programban kilenc futam szerepel, de négy részverseny alapján már lehet végeredményt hirdetni. A héten változatos irányú és erősségű szelekre van kilátás.

 

A részletes eredeményeket IDE KATTINTVA tudjátok követni.

 

 

Forrás: porthole.hu   Fotók: Varga György/mti