Ketten meghaltak egy balatonfüredi háztűzben

Két ember meghalt, miután kigyulladt péntek hajnalban egy családi ház Balatonfüreden – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Régitemető utcában lévő, száz négyzetméteres épület előszobája, a tető egy része, illetve a ház előtti füves terület, valamint egy fa lángolt. A házban két gázpalack felrobbant, egy harmadikat pedig a tűzoltók vittek ki, az épület tetejének egy része beomlott.

A tűzoltók oltás közben, a törmelék alatt találták meg az ingatlan lakóit: egy, a hatvanas éveiben járó férfit és egy nőt.

A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy az épületben és annak környezetében lomok voltak felhalmozva, és a házat sűrű növényzet vette körül – írták, hozzátéve, hogy az egységek több mint egy órán át dolgoztak a lángok megfékezésén.

A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

Kitértek arra is, hogy a házban és a körülötte felhalmozott lomok növelik a tűz keletkezésének kockázatát és nehezítik a menekülést, valamint a tűzoltók munkáját. Az otthonunk rendben tartása tűzvédelmi szempontból is fontos, hiszen a sok lom miatt gyorsabban terjed a tűz, és mérgező füst keletkezik – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom