Kevesebb balatoni vállalkozásnál talált szabálytalanságot az idén a NAV

A tavalyi szezonban minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál bukkantak szabálytalanságokra a NAV munkatársai a mintegy 4000 ellenőrzés során.

A NAV kiemelte: már évek óta előre jelzi az ellenőrzéseit a honlapján, az Adótraffipax rovatban.

A balatoni akcióban évek óta csökken a mulasztók aránya. Idén az összes ellenőrzésnek csak 14 százaléka zárult megállapítással, 2019-ben ugyanez az arány 25 százalék volt – közölték.

A mintegy 600 mulasztás felénél online pénztágéppel kapcsolatos problémát vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték a revizorok, 163 vállalkozó nem jelentette be az alkalmazottait, 33 esetben jövedéki szabályokat sértettek a kereskedők.

A visszaeső vállalkozások magasabb, akár milliós bírságra is számíthatnak, mint például az a cég, amely az elmúlt 3 évben ötödik alkalommal mulasztotta el a nyugtaadást – hívta fel a figyelmet a NAV.
Az adóhivatal eddig mintegy 57 millió forint bírságot szabott ki a szabálytalanságok miatt.

A bírság mellett egyéb szankciót is kockáztat, aki vét a szabályok ellen. Két, egyébként megbízható minősítésű vendéglátóhely a nyugtaadás elmulasztása és a be nem jelentett alkalmazottak miatt kikerült a kedvező, kiva szerinti adózásból – jelezte az adóhatóság. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak – hangsúlyozták.




Forrás: MTI

Kapcsolódó

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom

Balatoni szarkák álltak bíróság elé Somogyban

A vádlottak ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták. - - A Siófoki Járási Ügyészség előbb egy húszas é
Elolvasom

Balaton-parti fecskevédelmi akcióterv indult

A fecskék többek között az árvaszúnyogokat is gyérítik. - - A Balaton partja nemcsak hazánk egyik legf
Elolvasom