Kezdetét vette a 177. balatoni hajózási szezon

Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait – hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elmondta, nagyon eredményes év volt a tavalyi szezon, idén legalább ilyen évet szeretnének zárni. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei kompforgalom eddig 4 százalékkal elmaradt a várttól, aminek fő oka az időjárás alakulása volt – tette hozzá.

Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít, és ahol lehet mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon – ismertette a legfőbb változásokat a vezérigazgató.

Kitért arra is, hogy tavaly sikeres volt a cég vitorláskikötő ágazata, amely idén is teljes kapacitással működik, valamint rekord eredménnyel zárta az évet a vízépítő ágazat is. A Bahart 2022-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal múlta felül az előző évi adatot – tette hozzá.

A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – nem veszi ki az osztalékot, hanem a cég beruházásaira fordítja. A Bahart önerőből évente közel 700 millió forintot tud fejlesztésre fordítani, ehhez jönnek az állami források. Tavaly a társaság az állami tőkeemelésnek köszönhetően több mint 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, köztük új hajók és kompok beszerzésére.

Veigl Gábor elmondta, azt remélték, hogy az új hajók és kompok idén már a nyár második felére szolgálatba állhatnak, növelve a kapacitásokat, de a tó vízállásának alakulása miatt nagy valószínűséggel csak ősszel válik lehetővé a Balatonra szállításuk a Sió-csatornán keresztül.

Mint kifejtette, a fejlesztési forrásokat elsősorban a hajóflotta felújítására és karbantartására fordítják, továbbá tervek készülnek újabb kikötőberuházásokhoz. A vitorláskikötőket tavaly Balatonbogláron, idén Balatonfüreden, Szigligeten és Siófokon fejlesztették, amely munkák ősszel Badacsonyban folytatódnak. A jegyárak infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta – mondta.

Bóka István Balatonfüred polgármestere és a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke ünnepi beszédében felidézte a balatoni menetrendi hajózás kezdetét az első gőzös 1846-ban történt vízre bocsátásával, és hogy ezt követően egy év alatt 9 kikötő létesült a Balatonon. Hangsúlyozta, hogy már Gróf Széchenyi István, és Kossuth Lajos balatoni fejlesztési tervei is a tó körüli megyékkel és településekkel való együttműködésen alapultak.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke a hajózás régiós összekötőszerepére hívta fel a figyelmet. Lengyel Róbert siófoki polgármester is kiemelte a Bahart stratégiai szerepét az üdülőrégóban, és kitért arra is, hogy tavaly a városában minden korábbinál több, 1,3 millió volt a regisztrált vendégéjszaka, amelyhez hasonlóan jó évet remélnek idén is.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Véletlenből művészetet – Idén is nagy siker volt a szóládi BAR

Egy művész számára a jól megválasztott rezidencia program akár további lökést is adhat a karrierjében, felt
Elolvasom

Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak - számolt be a hirbalaton.hu. -
Elolvasom

Ámokfutót kapcsoltak se Siófokon

A férfi ignorálta a rendőrök fény és hangjelzéseit. - - A körzeti megbízottak szeptember 22-én 22 óra
Elolvasom