Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi döntése értelmében, így kisbolygó viselheti Kubovics Imre geológus, Krasznahorkai László író és Tarr Béla filmrendező nevét – közölte a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont az MTI-vel.

Közleményük szerint az IAU február 23-i döntése értelmében kisbolygót neveztek el az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, a januárban elhunyt Tarr Béla filmrendezőről, valamint a 101. életévében járó Kubovics Imre geológusról.

A névötleteket Sárneczky Krisztián, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumának tudományos munkatársa nyújtotta be, aki számos kisbolygót és több szupernóvát is felfedezett már.

Tájékoztatásuk szerint Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat, amelyek eddig csak ideiglenes számjelzéssel szerepeltek a nemzetközi nyilvántartásban. A kisbolygók a csillagász javaslatára most nyerték el végleges nevüket.


Forrás: MTI
Fotó: Franco Origlia / Getty Images

Kapcsolódó

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom

A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A zamárdi fesztivál bevételeinek hiánya súlyos lenyomatot hagyott maga után a tavalyi költségvetésben, de G
Elolvasom

Spanyol sikerrel zárult a MotoGP Moto2 versenye Balatonfőkajáron

Az összetettben élen álló spanyol Manuel Gonzalez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjá
Elolvasom