Koholt bizonyítékokkal próbálta visszaszerezni a gyermekeit egy nő Somogyban

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.

A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki bántalmazással vádolta a gyermekei nevelőszüleit, állításait pedig megrendezett hang- és videófelvételekkel próbálta bizonyítani – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a húszas éveiben járó nő két gyermekét a gyámhivatal 2021 októberében nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. A vádlott szülői felügyeleti joga innentől kezdve szünetelt, a kijelölt hétvégéken azonban ellenőrzés nélkül tarthatta a kapcsolatot a lányaival. Az egyik ilyen alkalmat a nő – mivel arra számított, hogy a gyermekei így majd visszakerülnek a gondozásába – arra használta ki, hogy az ekkor nyolc és öt éves lányait rávette arra, hogy a nevelőszüleikről valótlanul azt állítsák, hogy bántalmazták őket.

A gyermekek bántalmazásra vonatkozó, alaptalan állításairól a nő ezután felvételeket is készíttetett, amelyeket eljuttatott a hatóságokhoz, így a vádlott koholt bizonyítékai alapján büntetőeljárás indult. Miután a nyomozás során fény derült az igazságra és a nevelőszülőkkel szemben indított eljárást megszüntették, a nőnek most hamis vád, illetve – mivel a kiskorú gyermekeinek erkölcsi fejlődését veszélyeztetve őket a bántalmazásra vonatkozó valótlan nyilatkozattétel útján bűncselekmény elkövetésére vette rá – kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól és tevékenységtől, egyúttal szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát a gyermekei vonatkozásában.


Kapcsolódó

Télen is népszerű a Balaton a belföldi utazók között a Szállás.hu adatai alapján

A foglalások 13 százalékával a Balaton a negyedik legkedveltebb belföldi úti cél a téli időszakban - közölt
Elolvasom

Pályázatot írtak ki a badacsonyi Kisfaludy-házra

Az ingatlan a badacsonyi Rózsakő alatt található. - - Pályázatot írtak ki Badacsony legismertebb és le
Elolvasom

Tihanyi Lajos életmű-kiállítása nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában

TIHANYI 140. címmel látható a Magyar Nemzeti Galériában Tihanyi Lajos (1885-1938) festőművész életmű-kiállí
Elolvasom