Környezetvédelmi szövetség állt össze Európa tavaiért

Környezetvédelmi szövetség állt össze Európa tavaiért

Európa tavainak védelme érdekében kovácsolódott össze egy új szövetség, az ELLA, amely zászlajára a környezettudatosság és a fenntarthatóság eszményeit tűzte és, amely többek között a Balaton érdekeit is képviseli.

A tavak és vizes területek a leginkább veszélyeztetett élőhelyek Európában. Ezért alakult meg idén májusban egy LIFE projekt keretében az Európai Élő Tavak Szövetsége (European Living Lakes Association, röviden „ELLA”). Ez az új, erős érdekképviseletet az európai tavak és vizes élőhelyek védelme, valamint fenntartható használata és fejlesztése érdekében jött létre, amelyet Észtország, Németország, Magyarország, Lengyelország és Spanyolország területéről hét környezetvédelmi civil és kormányzati hivataloktól független szervezete hozott létre. A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség és a Global Nature Fund novemberben tartotta kapcsolódó rendezvényét Sekély tavak címmel – írja a hellovidek.hu.
 

Az éghajlatváltozás felgyorsítja a területek túlzott kihasználásából, a degradációból és a szennyeződésből származó káros hatásokat, miközben tovább rontja a védett értékek állapotát. Épp úgy igaz ez Magyarországon vagy más európai országokban. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai azt mutatják, hogy egyre sürgetőbb egy komoly beavatkozás szükségessége.

A felmérések szerint 2015-ig tartó időszakban az európai felszíni vizek (folyók, tavak, átmeneti és part menti vizek) csak körülbelül 40 százaléka volt jó vagy nagyon jó ökológiai állapotú. A fennmaradó 60 százalék fokozott védelmi vagy akár helyreállítási intézkedéseket igényel, hogy megfeleljen az európai úgynevezett víz-keretirányelv követelményeinek.

Ezzel összefüggésben az Európai Élő Tavak Szövetségének (ELLA) többszintű a célja:

  • hozzájáruljon a vizes élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzéséhez,
  • segítse a vízi ökoszisztémák védelmét,
  • támogassa szerepük megerősítését Európában,
  • demonstrációs és modellprojekteket valósítson meg az élőhelyek helyreállítására,
  • véleményeket és állásfoglalásokat fogalmazzon meg a vízi ökoszisztémák védelmére vonatkozó szakpolitikai és jogi keret javítása érdekében,
  • előmozdítsa az együttműködést a tóvidékek különböző érdekelt felei között,
  • elősegítse a tudományos együttműködést, valamint a tó- és vizes élőhelyek védelmével kapcsolatos ismeretek fejlesztését és nyilvános terjesztését.

Az ELLA új lendületet hoz az európai tavak és vizes élőhelyek védelmének fontos kérdésébe. Szeretnénk elősegíteni az európai vizes élőhelyeken dolgozó civil szervezetek közötti cserét, és fel akarjuk emelni szavunkat az Európai Unió hatékony jogi kereteiért – mondta Udo Gattenlöhner, a Globális Természeti Alap (GNF) ügyvezető igazgatója és az ELLA igazgatótanácsának német képviselője.

Ahogy az a tanács ülésén elhangzott, a projekt hozzájárul a nem kormányzati szervezetek és a tóvidékek és vízgyűjtőik kezelésében érintett egyéb érdekelt szervezetek képességfejlesztéséhez is. A képzés és a tapasztalatcsere középpontjában a tavak és vizes élőhelyek helyreállítása, valamint az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra gyakorolt pozitív hatások állnak.

Ennek a programnak a célja a magas szintű tudatosság kialakítása az Európai Unió hat tórégiójában a tógazdálkodásért felelős vagy azt befolyásoló érdekelt felek körében. Fontos, hogy a tavak kezelésében részt vevő civil szervezetek és egyéb szervezetek jobb ismeretekkel fognak rendelkezni a tavak hosszú távú védelméről és ellenálló képességének növeléséről. Szeretnénk elérni az unióban működő vállalatok fokozottabb tudatosságát a tavak és az ottani ökoszisztéma-szolgáltatások fontosságát tekintve, de ez ugyanúgy kiemelt a vállalkozások szempontjából is. Az ELLA és tagjai ezenkívül megpróbálják javítani a jogi kereteket a vízi ökoszisztémák és diverzitásuk védelmére Európában – mutatott rá az európai vizek helyzetének javítására irányuló intézkedésekre Dr. Thomas Schäfer biológus, a Global Nature Fund (magyarul Globális Természeti Alap) munkatársa.

Kiemelte azt is, hogy az Európai Élő Tavak Szövetsége a Global Nature Fund által koordinált, globális Élő Tavak Hálózat európai partnerei közötti több mint húsz éves, szoros együttműködésen alapul. Az ELLA székhelye a három országban (Ausztria, Németország, Svájc) elterülő Boden-tó, amely Közép-Európa egyik legnagyobb édesvízű tava.

Az első munkacsomagunkban Európa élő tavainak megerősítése kerül a fókuszpontba. Az első lépés már megtörtént, hiszen létrehoztuk a civil szervezetek jogilag hatályos szervezetét. Elkészült egy kétéves stratégia munkadokumentuma is, ami pontos munkatervvel és menetrendekkel rendelkezik. A végrehajtás érdekében fontosak a rendszeres csapattalálkozók a projekt javítása és fejlesztése érdekében, de legalább ennyire szükséges a tervezési és szervezeti konferenciák szervezése is. A második munkacsomagban már a tervek kidolgozása a feladatunk, a tavak biodiverzitása és természeti tőkéje gócpontjainak védelmének beépítésére a projektek portfóliójába. Ennek része a kapacitásépítés civil szervezetek és tógazdálkodók számára, állásfoglalások kialakítása a szénmegkötésről és a vizes élőhelyek helyreállításáról, úgynevezett „flashlight” riportok készítése a tavak és az éghajlatváltozás állapotáról a kapcsolódó országokban. Szintén itt tervezünk figyelemfelkeltő és ismeretterjesztési tevékenységeket, de szeretnénk részt venni az unió és a nemzeti elképzelések nyilvános konzultációin is. A harmadik munkacsomag a tóvidéken működő vállalkozások biológiai sokféleség teljesítményének javítását tűzte ki célul, benne az ágazatspecifikus „biodiverzitás-ellenőrzések” előkészítését és lebonyolítását minden tóvidéken, illetve az ezek eredményeiről szóló dokumentáció elkészítését és népszerűsítését – magyarázta Dr. Thomas Schäfer a következő időszak terveivel kapcsolatban.

Az Élő Tavak Hálózatának tavai és vizes élőhelyei Európában:

  • Balaton (Magyarország)
  • Norfolk & Suffolk Broads (Nagy-Britannia)
  • Lake District tóvidék (Nagy-Britannia)
  • La Nava (Spanyolország)
  • Albufera-tó (Spanyolország)
  • La Mancha vizes élőhelyek (Spanyolország)
  • Llobregat Delta (Spanyolország)
  • Salobrar de Campos vizes élőhelyek (Mallorca)
  • Kolindsundi vizes élőhelyek (Dánia)
  • Boden-tó (Németország, Svájc, Ausztria)
  • Trasimeno-tó (Olaszország)
  • Milicz-tavak (Lengyelország)
  • Nestos-tavak és lagúnák (Görögország)
  • Labanoras Regionális Park (Litvánia)
  • Peipsi-tó (Észtország, Oroszország)
  • Vörtsjärv-tó (Észtország)




Forrás: hellovidek.hu
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom