Koronavírus: a túlélés záloga a gyors és precíz tesztelés

Hazánkat súlyosan érinti a koronavírus-járvány második hulláma: a tavaszi időszakban észlelt alacsony fertőzöttség és kedvező halálozás után ősz folyamán sajnos a többi Európai országhoz hasonlóan jóval nagyobb napi esetszámokkal és emelkedő napi halálozással kellett szembesülnünk. Bár a halálos szövődmények első sorban az idős korosztályt érintik, több fiatal vagy középkorú betegnél is kialakulhat súlyos állapot és halálos szövődmény az adatok szerint. Ugyanakkor tavaszhoz képest lényegesen többet tudunk magáról a koronavírusról, a fő terjedési módokról és a kezelési lehetőségekről, ezeket a fontos szempontokat kihasználva sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a súlyos szövődményeket.

A koronavírus jellemzően cseppfertőzéssel és lebegő levegőrészecskéken (aeroszollal) terjed. A terjedést a beteg fertőző állapota mellett leginkább a fizikai közelség és a részecskék terjedésének sebessége határozza meg. Legnagyobb fertőzési veszélyt a nagy vírusszámot tartalmazó légúti váladék magas sebességgel történő kilégzése (éneklés, sporttevékenység) vagy kirobbanása (köhögés, tüsszentés) jelenti. Ennek megelőzésére szükséges az orrot és szájat elfedő maszk viselése és a távolságtartásra történő tudatos odafigyelés. Úgy tűnik, a tárgyakon keresztül, vagy fizikai kontaktuson alapuló fertőzések sokkal ritkábbak.

A koronavírus fertőzés során néhány tünetmentes lappangási napot követően változó súlyosságú tünetek jelentkeznek: sok betegnél enyhe vagy mérsékelt náthaszerű tünetek uralják a képet, melyekhez furcsa, szokatlan jelek társulhatnak, mint szag-, és ízvesztés, szédülés, kifejezett levertség, izomgyengeség. Sajnos nincs teljes mértékben hatásos gyógyszer a koronavírus ellen, de kiemelten fontos a gyors és precíz diagnózis, mert a rendelkezésre álló terápiák döntő többsége csak akkor hatékony, ha időben, a betegség kezdeti fázisában alkalmazzák őket.

Ezért bármilyen gyanús tünet jelentkezésekor, vagy COVID-19 fertőzött személlyel kialakult kontaktust követően szükséges a gyors tesztelés! Minden órán, minden napon, amely a pontos eredmény kiderüléséig eltelik, a beteg sorsa múlhat.

Ha a betegnél időben sikerül a COVID-19 fertőzés megállapítása, a vírus szervezeti terjedésére ható kezelési lehetőségek jó hatékonyságúak, melyeket a beteg tüneteinek függvényében otthon vagy kórházban kell alkalmazni (nagy dózisú D-vitamin, favipiravir, remdesivir, esetenként plazmaterápia). Ugyanakkor, ha a betegnél már nem a vírus szaporodása és szervezetben történő szétterjedése, hanem a szervezet erre adott immunreakciója dominál, drámaian csökken a kezelések hatásossága, és igen meredeken fokozódik a súlyos szövődmények aránya.

Azért fontos a mihamarabb elvégzett megbízható tesztelés, mert egyre több klinikai vizsgálati adat támasztja alá, hogy a COVID-19 fertőzés súlyos vérrögképződési hajlammal is társulhat. Ezért közepes-súlyos tüneteket mutató betegeknél vérhígító kezelést kell kezdeni ennek megakadályozására. Sajnos több halállal végződő fiatal betegnél nem maga a koronavírus-fertőzés, hanem a következményes vérrögképződés és trombózis, tüdőembólia vagy agyi infarktus vezetett halálhoz.



Kapcsolódó

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom

Idegenhonos szibériai tokot fogtak a Balatonból

A más néven lénai tokként is ismert faj balatoni jelenléte a szakemberek szerint nem kívánatos. - - A
Elolvasom