Körözött bűnözők, drog és garázdaság – ezen a hétvégén sem unatkoztak a siófoki rendőrök

Körözött bűnözők, drog és garázdaság – ezen a hétvégén sem unatkoztak a siófoki rendőrök

A nyári csúcsszezonban a Siófok élete igencsak felbolydul a turizmus miatt megnövekedő népsűrűség miatt, így a potenciális bűncselekmények száma is ezzel arányosan emelkedik. A rendőrség ilyenkor megerősített állománnyal felügyeli a várost, amire az elmúlt két hét tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy szükség is van.

Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét – írja a police.hu.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 17-én 20 óra és július 18-án 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Két fővel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban két elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Az akcióról készült videó itt tekinthető meg:

Forrás: PoliceHungary / Youtube






Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom

Kiránduló nőt erőszakoltak meg egy Zirc melletti erdőben

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartózt
Elolvasom