Kultkikötő 20 – Megvannak a jubileumi nyár első előadásai

Télből a nyárba repít a Kultkikötő. Már novemberben tíz produkciót meghirdetett a 20. évadra a Kultkikötő csapata. Karácsonyi időszak ide vagy oda, születésnapi lázban ég a szervezőcsapat és nem tudnak másra gondolni, mint a következő nyárra.

“Készülünk a Kultkikötő 20. évadára és már jó ideje mindenhol csak a húszas számot látjuk. A nyári évadot július 5-én egy páratlan születésnapi gálával indítjuk, a Budapest Bárral. A zenekar négy énekesén túl meghívtunk mi is négy – a Kultkikötőbe visszajáró – színművészt. Az egyelőre titok, hogy kiket, de a következő hónapokban azt is el fogjuk árulni. Egy olyan estével készülünk, amire nem volt még példa. Lesz benne zene, színház, nosztalgia, tortázás, pezsgőzés. Egy estében szívünk-lelkünk benne lesz, amitől a Kultkikötő az elmúlt húsz évben azzá vált, ami.” – mesélte Nagy Viktor alapító igazgató a 2025-ös jubileumi évad meghirdetése kapcsán.

A repertoárban szerepel már Dés László koncertje, amire meghívott vendégek Básti Juli és Tóth Vera, de jön a szintén kerek születésnapját ünneplő 30Y, A Grund – vígszínházi fiúzenekar, az Esti Kornél Akusztik, Mucsi Zoltán és Thuróczy Szabolcs Egy életem standup estje, a Tikk-takk Bummm!, a Csoportterápia és A padlás is. Megannyi népszerű közönségkedvenc formációval tervezhetnek a nézők már most a következő nyárra.

A szemfülesek kedvezményesen biztosíthatják be helyüket, mert 20 napig 20% és 15 napig 15% kedvezménnyel vásárolhatók meg a jegyek december végéig.

Jegyek elérhetők a kultkikoto.hu oldalon.


Kapcsolódó

Tettlegességig fajult a nézeteltérés egy somogyi községben

A falu egyik térfigyelő kamerája rögzítette az esetet. - - A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirende
Elolvasom

Elkapták a “köpködős rémet” Veszprémben

Egy 46 éves férfit állítottak elő a veszprémi rendőrök. - - A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Elolvasom

Tanácskoztak a déli part strandüzemeltetői

Már második alkalommal ültek össze a déli part strandjainak üzemeltetői. - -   A partvédőműre és a part
Elolvasom