Kulturális programokkal várják augusztusban a látogatókat a Villa Romana Baláca régészeti parkban

Augusztus 4 és 6 között színdarabokat és balettelőadásokat láthatnak az érdeklődők a Villa Romana Baláca régészeti parkban a Veszprémi Petőfi Színház és a Székesfehérvári Balett Színház társulatának előadásában – tájékoztatta Török Katalin, a Villa Romana Baláca főosztályvezetője az MTI-t.

Az eseménysorozatot 2022-ben indították útjára a szervezők a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében azzal a céllal, hogy kulturális rendezvényekkel töltsék meg a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményeként működő balácai régészeti parkot – idézte fel Török Katalin.

Tájékoztatása szerint kiemelt esemény lesz az augusztus eleji programsorozat, amelyben családi vígjáték, musical és balettszínházi produkció is szerepel.

Augusztus 4-én a PETŐFiFJÚ című zenés darabot láthatja a közönség a Veszprémi Petőfi Színház társulatának előadásában Szomor György rendezésében. Az előadáson Petőfi Sándor verseit különböző zenei stílusokban hallhatják a nézők.

Augusztus 5-én két egyfelvonásos balettszínházi előadást láthatnak az érdeklődők a Székesfehérvári Balett Színház előadásában. A Prométheusz és az Idézőjelek című produkciók koreográfusa Egerházi Attila.

Török Katalin tájékoztatása szerint augusztus 6-án a Romhányi József, Nepp József és Ternovszky Béla átiratában készült A Mézga család című mesejátékot tűzik műsorra a római kori villagazdaságban a Veszprémi Petőfi Színház előadásában, Szűcs Gábor rendezésében.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Illegálisan visszaalakított fegyverrel ejtett el vadat egy somogyi férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés és orvvadászat miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben
Elolvasom

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom