Kulturális térként születik újjá a veszprémi gyermekkórház épülete

Kulturális térként születik újjá a veszprémi gyermekkórház épülete

Szabadidőközpontként újul meg az egykori Heim Pál Gyermekkórház épülete Veszprémben. Az átadót 2023 tavaszára tervezik – derült ki az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program sajtótájékoztatóján.

A program a helyi közösségek megerősítését célozza, melynek kiváló helyszíne lesz a város egyik legszebb részén 26 éve elhagyatottan álló épület, amely 10,5 milliárd forintból újul meg 2023 márciusára.

Az épületben különböző mozgásformák – egyebek mellett balett és falmászás – gyakorolhatók majd, lesz benne kávézó, étterem és rendezvénytér összesen 8 ezer négyzetméteren.

A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program tartós növekedési pályára állítja a régiót a közösségek megerősítése révén, és azáltal, hogy az egykori értékeket visszaadja a városnak és maguknak a közösségeknek.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte, hogy 1995 májusában költözött ki a gyermekkórház az épületből, amely azóta elhagyatottan áll.
Az eredeti állapotot fogják visszaállítani Anthony Gall építész tervei alapján, megújul az épület mellett található mosoda és kiegészül egy háromszintes új bejárati szárnnyal – tette hozzá.

Elmondta, hogy a park rendbetételére egymilliárd forintot fordítanak, ott az eredetihez képest kétszer annyi fát ültetnek majd és egy 155 állású parkolót alakítanak ki.

A veszprémi Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyet 1904-ben nyitották meg, az 1954. január 1-jétől Heim Pál Gyermekkórházként, később pedig, 1977 és 1995 között, a bezárásáig a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályaként működött. Az ingatlanegyüttest 2007-ben a szomszédos egyetem kapta meg tudományos kutatás céljából, de a fejlesztési elképzelések végül nem valósultak meg, így tovább romlott az épület és környezete állapota – áll a rendezvényre kiadott sajtóközleményben.


Forrás: MTI
Fotó: veszprem.hu

Kapcsolódó

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők. - - A hétv
Elolvasom

A júliusi estéken az Érseki Palota különleges kertjét is felfedezhetik a veszprémi várnegyedbe látogatók

Különleges nyári programokkal várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: a vezetett vársétákon a több száz
Elolvasom