Lillik Ákos lett az egyszemélyes Balatonkerülő verseny győztese

Lillik Ákos rajt-cél győzelemmel nyerte a Balatonkerülő Szólóvitorlázó Nagydíjat a hétvégén – számolt be az MTI-nek a rendezvény szervezője, a Fa Hajó Kft.

A szombaton Csopakról induló és oda vasárnap visszaérkező vitorlásversenyen 8 méteres, nyitott kategóriájú hajók indultak. Lillik Ákos a Nelson Flottalízinggel 14 óra 7 perces menetidővel teljesítette a mintegy 158 kilométeres távot, míg a második helyezett, Nedbál Noel által kormányzott Fa Hajónak ehhez 16 óra 26 percre volt szüksége. A harmadik helyen Fináczy Péter futott be a Code 8 nevű vitorlással, amellyel 16 óra 38 perc alatt kerülte meg a Balatont.

A mezőny nyomkövető rendszerét biztosító i-Cell adatai szerint a vitorlások átlagsebessége 9,56 kilométer per óra volt, de Lillik Ákos 10,9-es átlaggal teljesítette az általa megtett 157,3 kilométert, néhol 23 kilométer per órával is haladva. A legmagasabb, helyenként 24 kilométer per órás sebességet az egyébként 7. helyen célba érő Juhász György érte el a Kolibrivel. A legrövidebb útvonalat, 156,1 kilométert Schömer Norbert tette meg a Mandolinnal, amely végül a 14. helyen futott be. A leghosszabb, 164,8 kilométeres távon hajózó Makai Gábor pedig a 4. helyen ért célba a Narvállal, 10,1 kilométeres átlagsebességgel.

A versenyt több mint ezren kísérték figyelemmel az interneten az online nyomkövető rendszernek köszönhetően.

“Igen magas szintű képzettséget igényelt a verseny, amely idén a tavasszal elmaradt Pünkösdi Regattával egyidőben zajlott” – mondta a versenyről a főszervező Fa Nándor, hozzátéve, a szél alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom

Fenntarthatóság és kortárs művészet a 35. Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál és annak fő tulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztési Alapítvány a 35. jub
Elolvasom