Lövések dördültek egy tapolcai lépcsőházban

Lövések dördültek egy tapolcai lépcsőházban

A nyomozók egy 43 éves helyi férfit vettek őrizetbe, majd hallgattak ki gyanúsítottként – írja a police.hu.

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2024. március 7-én késő délután arról, hogy az egyik tapolcai lakótelepen lövöldözés történt. A bejelentő elmondta, hogy több nagyobb hangerejű durranást hallott egymás után, majd a társasház folyosójára lépve észrevette, hogy egy férfi fegyverrel hadonászik. Lövéseket adott le az emeleti folyosóról, majd miután ezt több lakó is szóvá tette, feléjük célozva tovább lövöldözött.

Az egyenruhások a helyszín közelében fogták el a 43 éves helyi elkövetőt, majd előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom

Pápai fodrászüzletben zajlott a drogbiznisz, a rendőrség bezáratta

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert - tájékoztatott a police.hu. - - Március 23-án dé
Elolvasom