Május 15-én nyithatnak a kempingek a Balaton-parton

Május 15-én nyithatnak a kempingek a Balaton-parton

A hónap közepére tervezi a nyitást a Balatontourist 10 tagú balatoni kempinglánca. A témával kapcsolatban Székely Ferenc, a társaság igazgatóhelyettese nyilatkozott az MTI-nek.

Elmondta, hogy a Balatontourist csoport a tavalyi évet változatlan vendégforgalom mellett 10 százalékot meghaladó szállásdíj bevételtöbblettel zárta az előző évhez viszonyítva. Az idén kimagaslóan jó szezonra számított a cég, a foglalások száma márciusig magasabb volt a tavalyinál, de a járvány közbeszólt.

A leginkább veszélyeztetett senior vendégkör, és a jövedelemkiesést elszenvedő bel- és külföldi vendégek egy része lemondott terveiről, a foglalási előlegek így is elérik a tavalyi április végi érték 85 százalékát. A járvány miatt a tavalyinál jóval gyengébb, de még elfogadható vendégforgalomra számítanak – tette hozzá.
A cég kempinglánca továbbra is 10 tagból áll. A badacsonyörsi Balaton vendégház az idén már nem része hálózatnak, viszont csatlakozott a lánchoz a balatonberényi Balatontourist Kócsag Kemping.

A kempinglánc felét a társaság maga üzemelteti, amely egységekben tavaly összesen 405 ezer vendégéjszakát regisztráltak, a másik felét pedig partnervállalkozások működtetik. A tulajdonos továbbra is az OPUS Global Nyrt., azonban a cégcsoport belső struktúrája változott, január 1-jétől a Balatontourist csoport tagjai közvetlenül a Hunguest Hotels Zrt. leányvállalatai lettek.

A társaság tapasztalatai szerint a klasszikus sátor- és lakókocsis helyek mellett nő az igény olyan szálláshelyek iránt, amelyek lehetővé teszik a kempingezés életérzését saját eszközök vásárlása nélkül is. Emiatt nő a kereslet a kempingen belüli üdülőházak, mobilházak, bérelhető lakókocsik és berendezett bérsátrak iránt – ismertette az igazgatóhelyettes.


Kiemelt kép: 24.hu

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom