Már a Balatonfüred-Csopaki borvidéken is megjelent az aranyszínű sárgaság betegsége

Már a Balatonfüred-Csopaki borvidéken is megjelent az aranyszínű sárgaság betegsége

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Balatonfüred-Csopaki és az Egri borvidéken is kimutatta a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét, így a kórokozó a 22 borvidékből 17-ben már megjelent – közölte a Nébih az MTI-vel.

A területileg illetékes kormányhivatalok szakemberei mindkét helyen megkezdték a növényegészségügyi intézkedéseket.

Az érintett ültetvények körül 1 kilométeres sugarú körben minden tőkét megvizsgálnak, a fertőzött területeken pedig megsemmisítik a tüneteket mutató tőkéket. Ezekről tilos a szőlő szaporítóanyag forgalmazása és szállítása is, a fertőzés körüli további 3 kilométer sugarú puffer zónában intenzív felderítés és kötelező védekezési program lép életbe – írták.

A Nébih ismét felhívja minden szőlőtulajdonos figyelmét a megelőző védekezésre. A betegség csak ellenőrzött, egészséges szaporítóanyag használatával, valamint a terjesztő vektor, vagyis az amerikai szőlőkabóca elleni rendszeres védekezéssel fékezhető meg.

Fontos továbbá, hogy a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a vármegyei kormányhivatalok növényegészségügyi felügyelőjének és a Nébih-nek – olvasható a közleményben.


Forrás: MTI
Fotó: kunfehertoikalauz.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Holokauszt-emlékmű, Veszprém

A második világháború borzalmai máig visszhangzanak a történelem szövedékén át, bárhol is járjunk a világba
Elolvasom

Idén is megválasztották a Balaton sütijét

Az áfonyás, málnás ízesítésű, fehér csokis bevonatú Kék Balaton lett a Balaton sütije, amelyet a hévízi Ens
Elolvasom

Új római kori lelőhelyet azonosítottak Tapolca mellett

A friss leletek többsége a Római Birodalom utolsó éveiből származhat. - - Korábban ismeretlen római ko
Elolvasom