Már akár a Velencei-tóig is tekerhetünk a Budapest–Balaton-kerékpárúton

Már akár a Velencei-tóig is tekerhetünk a Budapest–Balaton-kerékpárúton

Újabb szakaszt heyleztek forgalomba a készülő Budapest-Balaton (BUBA) kerékpáros útvonalon. Immár egészen a Velencei-tóig bringázhatunk a fővárosból vagy vissza – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal teljes 108,2 kilométeres hosszából az Etyek-Velence szakasz 32,6 kilométer hosszú, mely tartalmazza a meglévő 2,9 kilométeres kerékpárutat Gyúró és Tordas között.

Közölték: a beruházás során 18 kilométer hosszan mezőgazdasági-kerékpáros vegyes forgalmú út épült a meglévő földutak leburkolásával, 1,9 kilométeren Nadap és Velence között új, önálló kerékpárút épült ki, 1,2 kilométeren felújították a burkolatot és kerékpársávot jelöltek ki. 8,6 kilométeren forgalomtechnikai beavatkozásokat (felfestés és táblázás) végeztek, emellett egy új hidat építettek Pázmándon a Bágyom ér felett és átépítették vagy felújították a meglévőket.

Az átadott szakasz Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap településeket és Velence városát érinti. Két új pihenőhelyet is kialakítottak az útvonal mentén, ahol padok és asztalok szolgálják a megpihenni vágyó biciklisek kényelmét.

Közölték, két külön szakaszra bontva épült a most átadott kerékpárút: a 12,3 kilométer hosszú Etyek-Tordas közötti szakasz a közelmúltban átadott Budapest és Etyek közötti kerékpárút folytatásaként épült ki, a második, 17,5 kilométer hosszú Tordas-Velence szakasz pedig Velence lakott területén éri el a Velencei-tavat és az Enyedi utcában csatlakozik a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal következő, Velence-Székesfehérvár szakaszához, egyúttal a Velencei-tó körüli kerékpárúthoz.

A NIF kiemelte: a fejlesztés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a környéken élők könnyebben érjék el úti céljaikat, és azok számára is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedési megoldást nyújt, akik biciklivel szeretnék megközelíteni a fővárosból a Velencei-tavat.



Forrás: MTI
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom