Már figyelik a balatoni szúnyogok tenyészőhelyeit

Már a tavasszal megindul a felkészülés a későbbi gyérítésekre.

Kedvezett az elmúlt fél év csapadékos időjárása a szúnyogok szaporodásának. A tenyészőhelyek is megsokasodtak a Balaton környékén. Most még nem jelentenek nagy veszélyt ránk és az élővilágra a vérszívók, azonban ahogy melegszik az idő, már lehet számítani invázióra. A gyérítésükről idén is gondoskodik a Balatoni Szövetség és a Katasztrófavédelem – írja a tvkeszthely.hu.

A csípőszúnyogok sok kellemetlenséget okoznak a szezonban a lakosságnak és a turistáknak egyaránt. A Balaton térségében több tenyészőhely található, ezeket folyamatosan monitorozzák a szakemberek, többször gyérítik őket. 2017. január 1-től a Katasztrófavédelem irányítja a központi szúnyoggyérítési programot, de a Balatoni Szövetség is szervez ilyet. Ez idén sem lesz másképp. Tavaly 3 védekezést finanszírozott a társaság.

„Elég csapadékos időszakon vagyunk túl. Ez tavaly is így volt. Mindösszesen 6000 hektáron védekezünk. Van nekünk egy szakértő csoportunk, a Pannónia Központ, akik ugye itt keszthelyi származásúak, Keszthelyen is tevékenykednek. És ők határozzák meg, hogy mikor és mely területeken lehet és kell szúnyogot gyéríteni.” – mondta el Lombár Gábor a Balatoni Szövetség elnöke.

Bár az elmúlt időszak tavaszias időjárása kedvezett a szúnyogok megjelenésének és terjedésének, még nem jelentenek nagy veszélyt. Most ugyanis az áttelelő vérszívók jöttek elő, de amint lehűl a levegő, vagy elpusztulnak, vagy visszavonulnak a védett helyekre. A szakemberek szerint a melegebb időben már kell majd számítani invázióra, mivel a magasabb hőmérséklet hatására kelnek ki a tojásokból a peték a tenyészőhelyeken. A gyérítést időben el kell kezdeni.

„Ha így tart az időjárás, akkor idén korán el kell, hogy kezdjük. Egy nagyon pozitív dolog, hogy biológiai gyérítést csinálunk már nagy arányban a Balaton térségében, itt is. Sőt, hát a legnagyobb arányban Magyarországon a Balaton környékén megy a biológiai gyérítés, ami azt jelenti, hogy már márciusban figyeljük a területeket. Tehát a következő héten már nézzük a területeket, az első bejárásokat megcsináljuk, megnézzük a változásokat. Majd ezt követően aztán figyeljük azt is, hogy a vízben a hőmérséklet hatására milyen változások következnek be.” – ismertette Sáringer-Kenyeres Tamás entomológus, a Balatoni Szövetség szakértői csoportjának vezetője.

Ha azt tapasztalják, hogy elindul a kelés, akkor rögtön megkezdik a biológiai védekezést, mely légi és földi úton egyaránt megvalósítható. Kémiai beavatkozás is előfordulhat, ám ezt csak földi úton lehet végezni. A szakemberek szerint a lakosok is sokat tehetnek a vérszívók ellen. Ne hagyjunk a szabadban fedetlenül vízgyűjtőket, így kevesebb szúnyog lesz a lakókörnyezetünkben.


Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Megérkezett az idei Music Hungary-díj shortlistje

Azahriah, Fishing on Orfű, Mátra Hangja, Sávlekötő és Beck Zoli irodalmi estjei is a jelöltek között vannak
Elolvasom

Napos őszi hétvége és Füge Feszt várja a látogatókat Badacsonyban

A Füge Feszt szervezői szerint nem szezon van, hanem szezonok, a Balaton pedig egész évben tartogat olyan i
Elolvasom

Gázrobbanás történt Tapolcán, majdnem kétszáz embert evakuáltak

Idén májusban már volt egy hasonló robbanás a híres Y-házak egyikében. - - Gázrobbanás történt vasárn
Elolvasom