Már idén is átadhatják az ország legmodernebb versenypályáját a Balaton mellett

Már idén is átadhatják az ország legmodernebb versenypályáját a Balaton mellett

Minden jel arra mutat, hogy felgyorsultak a Balaton Park Circuit építési munkálatai Balatonfőkajáron. Akár már az év végére is elkészülhet a létesítmény – írja a formula.hu.

Hosszú évek óta időről időre felbukkan a hírekben a Balaton Park Circuit építésével kapcsolatos projekt, amely azonban mostanáig még nem készült el. A Balatonfőkajár mellett létesülő versenypálya közelében járt azonban nemrég a portál egy olvasója, akinek felkeltette az érdeklődését az autópályáról is jól látható építkezés, ezért készített néhány képet a helyszínről a kerítésen kívülről.

A fotókon azt láthatjuk, hogy a jelek szerint felgyorsult az építkezés az utóbbi időben. A toronyépület gyakorlatilag majdnem késznek tűnik, ahogy a parkolók aszfaltozása is befejezettnek látszik. Az is látható, hogy a garázssor felett egy újabb szint épül, olvasónk beszámolója szerint pedig sok helyen szalagkorlátot és védőhálókat szerelnek.

A Formula.hu információi szerint a Balaton Park Circuit akár már a 2022-es esztendő második felére elkészülhet. A modern versenypálya munkálatairól legutóbb 2020. októberében készült drónfelvétel:

Forrás: Autósport és Formula Magazin / Youtube

A Balaton Park Circuit egy teljes egészében magántőkéből felépülő versenypálya lesz. A befektetőket a weboldal információi szerint Chanoch Nissany, egykori F1-es tesztpilóta képviseli az Autodrom B. M. PARK KFT. cég keretei között, amely egy budapesti székhelyű, balatonfőkajári telephellyel rendelkező vállalkozás. Szakmai tanácsadóként Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke is dolgozik a projekten.




Forrás: formula.hu
Fotó: formula.hu

Kapcsolódó

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom

Teljesen megújul a Balaton Csillagvizsgáló Balatonfűzfőn

A grandiózus fejlesztés után jelentősen bővül majd a központ szolgáltatási portfóliója. - - Balatonfűz
Elolvasom

Legalább százzal hajthatott a siófoki gázoló

A sajnálatos eset egy okos zebra közelében történt. - - Fémes csörömpölést, majd csikorgást hallottak
Elolvasom