Már kapható az idei Balaton Gasztrokalauz

Már kapható az idei Balaton Gasztrokalauz

Már be lehet szerezni a legfrissebb Balaton Gasztrokalauzt, mely a Magyar Konyha júliusi és augusztusi összevont számának mellékleteként szolgál. A 360 balatoni helyet felvonultató írás idén az eddigieknél nyitottabb a vendéglátás modern, alternatív formáira is – olvasható a diningguide.hu-n.

A kötet borítója már az első pillantásra pozitív képet fest a megpróbáltatásokkal teli elmúlt másfél év után: a gasztrokalauz 65 új helyet jelent be a tó körül. „A járvány nemhogy megtörte volna a tóparti vendéglátás lendületét, ellenkezőleg, stílusbeli sokszínűség, kreativitás és ötletesség jellemzi a legtöbb helyet” – kommentálja a kiadó. Kezünkben a Magyar Konyha Magazin nyári duplaszáma és legújabb étteremkalauza – amelyről gyorsan kiderül, hogy nem is annyira étterem-, mint kulináris kalauznak tekinthető.

2013 óta az idei a kilencedik Balaton Gasztrokalauz. Egy érdekes folyamatra mutat rá a Balaton-kalauz közel tízéves történetének ezen adata: az első kiadványban 170 hely szerepelt, többségében éttermek. A 2021-es kötetben immár 360 hely szerepel, amelyből csupán legfeljebb 100 a klasszikus értelemben vett étterem.

A teljes cikket itt olvashatják.




Forrás: diningguide.hu
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Ma kezdődik Veszprémben az Utcazene Fesztivál és vele a Food Truck Show

Július 23. és 25. között ismét összeér Veszprém két kedvenc nyári rendezvénye: az Utcazene Fesztivál és a F
Elolvasom

22 galéria érkezik a Füred Art Weekre

A szervezők rekordszámú látogatóra számítanak. - - Értékes műkincsekkel újra Balatonfüredre költözik a
Elolvasom

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom