Már lehet nevezni a Balaton-átúszásra

A szervezők közleményben jelezték, hogy “az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén” a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket.

Kiemelik, hogy mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, így “ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel”.

“A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat, így a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg” – jelezték.

Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége “Az év szabadidős sporteseményének” választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5,2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette.

A balatoni megmérettetés előtt négy héttel, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti Öbölátúszást, amelynek négy távjára (500 m, 1500 m, 3000 m, 4500 m) szintén lehet már nevezni.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom