Már nem kell maszkot viselni közterületen

Megvan az ötmillió beoltott magyar állampolgár, ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy szombattól nem kell többé maszkot viselni a közterületeken – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videoüzenetében.

A kormányfő úgy fogalmazott, ez a döntés azt jelenti, hogy “búcsút inthetünk a maszkunknak, elköszönhetünk tőle. Itt a vége, fuss el véle”.
A miniszterelnök emlékeztetett, hónapok óta mondják, hogy “ha vissza akarjuk kapni a normális, egészséges, derűs életünket, akkor a vírussal szemben az oltással védekezhetünk sikeresen”.

“Ezt a célt most elértük!” – jelentette ki Orbán Viktor, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki beletette ebbe a munkáját, köztük azoknak is, akik vállalták, hogy beoltatják magukat.
A miniszterelnök arra kérte azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy az eredmények megőrzése érdekében vegyék fel az oltást.

Kapcsolódó

Speeddealer bukott le Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban fogták el Pest megyei otthonában a 39 éves férfit - táj
Elolvasom

Kaposvári besurranó áll ismét bíróság elé

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy n
Elolvasom

15 darab szalámit próbált lopni egy kaposvári tolvaj, majd összeverekedett a biztonsági őrrel

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki – a vád szerin
Elolvasom