Már szervezik az első Balaton-körbealvást

Fura, új kihívás terjed a Facebookon azok számára, akik kevésbé a sportolással szeretnék átélni a Balaton-életérzést.

Az esemény szerint 2023.június 24-én, szombaton este 18:00-tól kerül sor a Balaton körbealvására. Nincs másra szükséged hozzá, mint egy hálózsákra és egy párnára. Ha úgy érzed aludni jobb mint tekerni, akkor itt a helyed! – olvasható a travelo.hu-n

A balatoni bicikli út 204 km hosszú, tehát 408 000 emberre van szükség a körbealváshoz.

A kihíváshoz folyamatosan lehet csatlakozni, eddig már több mint 52 000 lusta érdeklődő jelezte részvételét. Ez azonban még kevés a teljes Balaton körbealvásához. Az eseménynél a szervezők jelezték, hogy aki eljön, az kizárólag saját felelősségre, és önállóan teszi. Célszerű birtokba venni szabadstrandokat, valamint a bicikliutat, és akit legkésőbb kergetnek el, az nyer! 


Forrás: travelo.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom