Már szinte mindenhol ingyenesen fürödhetünk a Balatonban

Már szinte mindenhol ingyenesen fürödhetünk a Balatonban

Az északi part legtöbb strandja már átállt a közparki üzemmódra és a büfék többsége is átfordította a “Nyitva” táblát a másik oldalára – tájékoztatott a turizmus.com.

A népszerű balatonlellei Napfény strand és élményfürdő, ami szeptember közepéig várja a látogatókat, majd az önkormányzat hozzáfog a szezon előtti állapot visszaállításához. Kenéz István polgármestertől a lap megtudta, hogy az üdülőhely szívében lévő szabadstrand és a még három kisebb lellei fürdő továbbra is fogadja a látogatókat. Jó hír az itt élőknek és a Lelle-párti nyaralóknak, hogy önkormányzati forrásból és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásából, együttesen 60 millió forintból már ez évben megújul az üdülőövezet nagy parkja.

Balatonföldvár keleti és nyugati strandja szeptember végéig várja a vendégeket, de ha igény lesz rá, csak október 10-én zárnak – mondta Kiss Tibor, a helyi fürdőfenntartó cég vezetője.

Ingyenesen látogatható e hét hétfőtől szeptember 18-ig a siófoki Nagystrand,  az ott magasodó óriáskerék szeptember végéig a helyén marad. A Balaton legexkluzívabb fürdőjének ingyenes nyitvatartása egyébként az időjárás függvényében akár meg is hosszabbítható, az újhelyi szabadstrand szeptember 18-ig várja a látogatókat – tudatta Nagy Viktória a Balaton-parti Kft. értékesítési igazgatója.

A balatonfüredi strandok vasárnap bezártak, amiként a csopaki és az alsóörsi fizetős fürdőhelyek is. Csopak strandját már ellepték a sétálók, ott még minden szolgáltatás a nyarat idézi – fogalmazott Béndek Edit, a Wesselényi strand igazgatója.

Balatonalmádi exkluzív Wesselényi strandján is megmaradtak a szolgáltatások, a sétálók a mosdóhelyiségeket is igénybe vehetik. Eközben Almádiban is folynak a fürdőkarbantartási munkák – jelezte Petró Katalin, a strand munkatársa.

A település közösségi oldalán ez olvasható: Balatonalmádi Város Önkormányzata üzemeltetésében lévő strandok szeptember 5-e óta ingyenesen látogathatók, közparkként üzemelnek. A Wesselényi strandon a Keleti kapunál található nyitvatartó mosdó, valamint a főbejárattól jobbra eső épületben lévő mosdó használható. Budatava strandon, illetve a Káptalanfüredi strandon szintén található nyitvatartó mosdó.

Augusztus 28-án kellett utoljára belépőjegyet venni a keszthelyi strandok pénztárainál, ez után megszűnt a fizetős üzemmód. Csendes Antaltól, a helyi strandfenntartó cég osztályvezetőjétől megtudtuk: a büfések többsége már lehúzta a redőnyt, de a város büszkeségének számító nagy strand és a másik kettő ennek ellenére is vonzza a látogatókat – olvasható a turizmus.com-on.




Forrás: turizmus.com
Fotó: Facebook / Napfény strand Balatonlelle

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom