Medvebőrrel kereskedők buktak le Sümegen

Medvebőrrel kereskedők buktak le Sümegen

Medvebőrrel kereskedő férfiak ellen emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség. Az ügy vádlottja egy budapesti és két sümegi férfi, akiket természetkárosítás miatt vontak felelősségre.


A barna medve fokozottan védett, ezért az adásvétele nem engedélyezett, és ez vonatkozik az elpusztult állatra, bármelyik részére, valamint a belőle készült termékre, készítményre is.

A medvebőrt az egyik sümegi férfi vásárolta meg 2019 és 2020 fordulóján 400 euróért, majd röviddel ezután ugyanennyiért eladta a budapesti vádlottnak. Tavaly ősszel pedig – a fővárosi tulajdonos kérésére – a másik sümegi vádlott a preparátumot az interneten megpróbálta eladni.

A rendőrség a medvebőrt lefoglalta, a kormányhivatal pedig az elkobzásáról rendelkezett, és megállapította, hogy a magyar állam tulajdonába kerül.

Az ügyészség – tárgyalás mellőzésével – az elkövetők próbára bocsátását indítványozta – áll a közleményben.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Terjed az invazív kvagga kagyló a Balatonban

A Magyar Kutatási Hálózat Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (HUN-REN BLKI) munkatársai növekedési és
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kráter Kőpark és bemutatóhely, Pula

A Balaton-felvidék rendkívül gazdag geológiai kincsestára, a Pannon-tenger üledékrétegei , illetve a térség
Elolvasom

Ezért zuhanhatott a Balatonba a rendőrségi helikopter

A két pilóta a csodával határos módon sértetlenül úszta meg a példátlan balesetet. - - Az elsődleges é
Elolvasom