Még ma is kerítés védi a pusztulófélben lévő Kádár-villát Balatonaligán

Még ma is kerítés védi a pusztulófélben lévő Kádár-villát Balatonaligán

A szebb napokat is megélt üdülőkomplexum évek óta képezi heves viták tárgyát a helyi civilek és a lehetséges beruházók között.

Annak ellenére, hogy a balatonvilágosi önkormányzat korábban helyi védettséget adott a Kádár-villának, évek óta egyre kilátástalanabb állapotba kerül az épület. Az Index egyik munkatársa a szeptemberi nyárban a helyszínen járt – számolt be a portál.

A második világháború után a kommunista pártelit négy évtizeden át Balatonaligán, a magyar tenger partján pihente ki a szocialista építőmunka fáradalmait. Miután a pártfunkcionáriusok között is voltak egyenlők meg egyenlőbbek, az üdülőkomplexumot kettéválasztották: a mezei elvtársak az Aliga I. elnevezésű részen üdülhettek, míg Aliga II-n a legfelsőbb vezetés nyaralt. Aliga I-et és II-t őrbódéval megerősített drótkerítéssel választották el egymástól. A paranoiás Rákosi Mátyás országlása idején nem aprózta el az üdülőbázis védelmét, mert a löszfal tetejére géppuskás őröket és légvédelmi ütegeket vezényelt, míg a tavon őrjáratozó motorcsónakok óvták a nyugalmát. Rákosihoz képest Kádár János, az MSZMP első embere az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig szinte a nép között vakációzott. De csak tényleg szinte.

Illetékteleneknek belépni tilos

Balatonvilágosról gyalogosan közelíthető meg az egykori Aliga II. üdülőrész. Az ősfás ligetet sorompó zárja el az autósoktól, míg a villákat kerítéssel védik a kíváncsi szemek elől. A tábla szerint „építési terület”, ahová „illetékteleneknek belépni tilos”. Ehhez képest csak több száz méterrel arrébb, a vitorláskikötő mellett látni építőmunkásokat, akik – legalábbis a hirdetmény szerint – üdülőegységet építenek.

Kádár hajdani nyaralóját, az 1920-as évek Bauhaus stílusában épült IV-es számú villát már benőtte a gaz, omladozó falain szellemesnek szánt firkák díszelegnek. Birtokháborítás nélkül nem lehet közelebb jutni, amiről a két méter magas kerítés és számos lakat gondoskodik.

Légkondi, színes tévé, saját sziget

Kádár nyolcvan négyzetméteres nyaralóját az Általános Épület Tervező Vállalat (ÁÉTV) tervei alapján az 1970-es években húzták fel.

A IV-es számú villát egyszerű bútorokkal rendezték be, de a felszerelés mégsem nevezhető puritánnak, hiszen Kádár neje miatt, aki rosszul viselte a meleget, légkondicionálót szereltek be és az ország első színes tévéjét is itt üzemelték be.

És hogy teljes legyen az élvezet, a villa előtt kis szigetet létesítettek, ahová keskeny bejáró vezetett. Ide vonult vissza az ország első embere horgászni, olvasni, sakkozni, vagy itt szállt fel a Hullám nevű kishajójára, amelyet 130 lóerős, négyhengeres Volvo-motor hajtott, és még mélységmérő radarral is felszerelték. Az ötszemélyes hajón a vezető melletti ülés Kádáré volt.

A villába bekötött telefont viszont azonnal kivezettette a kormányőrök fülkéjébe, mondván, Aligán csak akkor zavarják, ha kitört a harmadik világháború. Mindannyiunk szerencséjére nem tört ki.

Fotó: Politikatörténeti Intézet

Vizes kendővel, frottír fürdőnadrágban

Kádár gyakran járt Aligára. Az 1970-es évek elejétől már nem valamelyik szovjet gyártmányú monstrummal, hanem Mercedesszel, egészen pontosan egy W116-ossal, amelyet akkoriban a világ legjobb autójának tartottak.

1975-re megépült az M7-es autópálya is Balatonaligáig, hogy utána a sztrádaépítésben 26 éves szünet következzék.

A pártfőtitkár az 1970-es években évente két hónap szabadságot vett ki, idősebb korában gyakran három hónapot is. A hosszú hétvégéket és az augusztust rendszeresen a IV-es számú villában töltötte. Ilyenkor nem tűrt el semmiféle politizálást, bratyizást, smúzolást maga körül. Vizes kendővel a fején járkált a parton, kék frottír fürdőnadrágban, ami állítólag minden vízből való kijövetelekor majdnem lecsúszott róla.

Három épület helyi védettséget élvez

A rendszerváltozás után az egykori üdülőkomplexumot tovább üzemeltették. Baráti társaságok vették ki egy-egy hétvégére valamelyik pártfunkcionárius egykori nyaralóját. A 2010-es évekre azonban az épületek jelentős része súlyosan megrongálódott, az őrizetlen villákból a bútorokat ellopták vagy eltüzelték, a nyílászárók üvegeit kitörték.

Helyette part menti telkek és panorámahotelek vehetik át a területet.

A projekt korábban Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségéhez tartozó céghez került, aztán Jellinek Dánielhez, tavaly Balázs Attilához, aki építőipari beruházásokkal foglalkozik.

A területre speciális szabályok vonatkoznak, miután a kormány 2022-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette. Az Aligáért Fürdőegyesület pereket indított – amelyek közül többet meg is nyertek – annak érdekében, hogy megakadályozzák a luxusberuházásokat. A civilek úgy érzik, hogy a helyieket és a strandolni vágyókat fokozatosan kiszorítja a beruházó.

Az pedig, hogy mi lesz az egykori Kádár-villa sorsa, ma még nem tudható. Mindenesetre három épület, az úgynevezett Castro-villa, a Kádár-villa és az Olgyay-tervezésű étterem a világosi önkormányzat döntése alapján helyi védettséget élvez – írja az Index.


Forrás: index.hu
Fotó: Sereg András / Index

Kapcsolódó

Heteken át ömlött a szennyvíz a Balatonba Tihanynál

Az értesülések szerint a korábbi strandlezárás hátterében is ez állt. - - „Ha az elkövetkezendő hetek
Elolvasom

33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

A bűntény még 1991-ben történt, a gyanúsítottat a belga hatóságokkal közreműködve fogták el. - - A Ves
Elolvasom

Évről évre sósabb a Balaton vize

A folyamat a 20. század közepén vette kezdetét. - - Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizác
Elolvasom