Megitta a szenteltvizet egy veszprémi pap, mert fennakadt a ferihegyi biztonsági ellenőrzésen

Megitta a szenteltvizet egy veszprémi pap, mert fennakadt a ferihegyi biztonsági ellenőrzésen

A káplán végül úgy döntött, hogy inkább elfogyasztja a folyadékot, ahelyett, hogy kiöntsék.

Saját megfogalmazása szerint döbbenetes esetről számolt be Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja, akinek nem maradt más választása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mint hogy megigya a nála lévő szenteltvizet – számolt be a 24.hu.

Mint azt később eltűnt, vélhetően törölt posztjában írta, mindig vele utazik a szenteltvíztartója. Már megszokta a protokollt, a római reptereken a biztonsági ellenőrzésnél soha nem veszi elő, mert még sosem volt belőle gond, tudják, hogy ez mi és mit tartalmaz. Ferihegyen viszont a jelek szerint nem.

“Mindig kiszedették, mindig cirkusz volt. Ezért ma már előre kivettem a kézipoggyászból, előre szóltam, hogy katolikus pap vagyok, ez egy szenteltvíztartó” – írta.

A biztonsági személyzet egyik tagja ekkor odaordított a kollégájának, hogy „van itt valami fémcső, majd nézd meg”.

„Ahogy az lenni szokott, a hátizsákom – annak ellenére, hogy kivettem a fém csövet – nem ment át a normál ellenőrzésen. Szólnak, hogy nyissam ki. Konkrétan mindent széttúrt a kollegina (annyira, hogy a hátizsákom cipzárja teljesen tönkrement és az egész tartalmát át kellett pakoljam egy másik táskába), kinyitotta a betegellátó felszerelést, nézett a kis stólára, mint tyúk a piros kukoricára. Majd miután 30 Túró Rudit, 10 Balaton szeletet, 10 Bódi Magdi-könyvet áttúrt megkérdezte, hogy ez a ‘fém cső’ micsoda. Elmondtam, hogy ahogy előre jeleztem a kollégájának ez egy szenteltvíztartó” – idézte fel a történteket Kulcsár Dávid.

Ezután megkérdezték tőle, hogy van-e benne folyadék, mire azt felelte, hogy természetesen.

„Majd közli velem, hogy mivel nincsen rajta feltüntetve, hogy hány ml-es (szerintem így is látja mindenki, hogy micsoda hatalmas űrtartalma lehet), ezért 3 lehetőségem van: 1. kidobják, 2. kiöntik, 3. megiszom. Teljes döbbenet, de nyilván nem volt kérdés, hogy melyik verzió lesz. 34 év alatt mondjuk még nem ittam szenteltvizet… Egy elgondolkodtató történet 2025 Magyarországáról” – jelezte.

Bejegyzését azzal zárta: “állítólag ez egy keresztény ország, ahol a vallásszabadság, mint alapjog létezik. Napról napra halljuk, hogy milyen borzalmas keresztényüldözés van a világban. Én ma a saját országom repülőterén, magyar állampolgárként lettem megsértve a vallásszabadságomban. Ezt nem fogja leadni egyik híradó sem, de mindenki vonja le a következtetést…”

A Budapest Airport szerint a szenteltvíz elfogyasztása az utas saját döntése volt

A történtekkel kapcsolatban a 24.hu megkereste a Budapest Airportot, ahonnan szerda este érkezett meg a hivatalos válasz. Mint írták, sajnálják, ha Kulcsár Dávidot kellemetlenség érte, de a repülőterükön a nemzetközi és a magyar előírásoknak megfelelően minden folyadék kötelező átvizsgáláson esik át, és amennyiben a folyadék nem felel meg a szigorú kritériumoknak, nem vihető be kézipoggyászban a repülőtér légi oldalára. Itt hosszan idézték a Bizottság (EU) 2015/1998 végrehajtási rendelét a folyadékok szállításával kapcsolatban, és kijelentették, hogy a repülőtér biztonsági személyzete az előírásoknak megfelelően járt el.

„Ha a folyadék kézipoggyászban történő szállítása nem megengedett, utasaink dönthetnek úgy, hogy feladott poggyászként szállítják, kidobják vagy elfogyasztják azt. Ebben az esetben a folyadékot nem lehetett Kulcsár Dávid káplán úr kézipoggyászában szállítani, mert a szenteltvíztartó űrtartalma nem volt egyértelműen megállapítható, továbbá a szenteltvíz a fenti folyadékkategóriák egyikének sem felel meg. A repülőtér személyzete semmilyen körülmények között nem kényszerítette őt arra, hogy megigya a folyadékot. A szenteltvíz elfogyasztása az utas saját döntése volt, miután mérlegelte az ismertetett lehetőségeket” – áll a repülőtér hivatalos állásfoglalásában.


(A kiemelt kép illusztráció)

Forrás: 24.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Pénteken veszi kezdetét a hajózási szezon a Balatonon

Nemsokára ismét megindulnak a hajók a Balatoni kikötőkből, március 28-án a Balatoni Hajózási Zrt. ugyanis h
Elolvasom

A Balatonra költözik a 35. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét

Idén május 1. és 4. között a Szigliget Várudvar ad otthont a 35. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együtt
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta a vendégeit egy veszprémi szállásadó

Összesen 12 embert figyelhetett meg a férfi. - - A veszprémi apartmantulajdonos ellen tiltott adatszer
Elolvasom