Fiatalkorúak gyújtották fel a somogyi gyermekotthont, hogy megszökhessenek

Fiatalkorúak gyújtották fel a somogyi gyermekotthont, hogy megszökhessenek

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval és lánnyal szemben, akik gyermekkorú társukkal azért gyújtották fel az egyik gyermekotthon szobáját, hogy kiszökjenek – írja az ugyeszseg.hu.

A vád lényege szerint a terheltek és a gyermekkorú lány 2025 februárjában elhatározták, hogy a fiú ötlete alapján tüzet gyújtanak az épületben, és amíg a nevelők az oltással foglalkoznak, észrevétlenül elhagyják az intézetet. A megbeszéltek szerint a fiú a gyermekkorúnak átadott egy öngyújtót és megjelölte, hogy hol gyújtson tüzet. A lányok ezt követően egy nem használt szobába mentek, ahol sikerült az ágyon lévő takarót meggyújtaniuk.

Az intézetben rövid időn belül észlelték a füstöt, ezért a dolgozók a gyerekeket az udvarra terelték, a tüzet a katasztrófavédelem munkatársai fékezték meg. A terheltek és a gyermekkorú lány mindeközben – tervüknek megfelelően – engedély nélkül elhagyták a gyermekotthont.

A gyújtogatás következtében a szobában és környezetében 3 millió forint kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség indítványával egyezően a Kaposvári Járásbíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztés büntetéseket szabott ki a fiatalkorú vádlottakkal szemben.


Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

A látogatók előtt lőtt rá egy szarvasra egy vadász a keszthelyi Vadászati Múzeumban

A vadászt gyanúsítottként hallgatták ki. - - A Zala megyei rendőrség veszélyes mutatványnak nevezte az
Elolvasom

Vádat emeltek a paloznaki plébánost 35 éve megölő román férfi ellen

Vádat emelt az ügyészség az ellen a román férfi ellen, aki társtettesként 35 évvel ezelőtt meggyilkolta Pal
Elolvasom

Minden ötödik ellenőrzésen talált szabálytalanságot a NAV a szezonban a Balaton környékén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári, Balaton környéki akciója során több mint 2300 ellenőrzést végzett
Elolvasom