Megjelentek az első füsti fecskék a Kis-Balatonnál

Megjelentek az első füsti fecskék a Kis-Balatonnál

Hószállingózásba érkeztek haza a tavaszt hozó füsti fecskék a Kis-Balatonhoz – írja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Az első, korai példányok még nem az itteni, illetve a környékbeli fészkelők, sokkal inkább a népes, vonuló csapatok előhírnökei.

A füsti fecskék repülő rovarokkal táplálkoznak, ezért a télies időjárás a táplálékbázis átmeneti csökkenése miatt is rendkívül kedvezőtlen számukra. Markáns hidegfrontok alkalmával a töltéseken próbálnak melegedni a koplalni kényszerülő állatok.

Az idő előre haladtával a több ezres, sőt több tízezres csapatokban vonuló füsti fecskék, valamint a parti és a molnárfecskék is gyakrabban lesznek megfigyelhetők a területen – olvasható a nemzeti park honlapján.

Forrás: infostart.hu Fotó: orszagalbum.hu

Kapcsolódó

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom